
Először posztolt ennyire bensőséges képeket a kisfiáról Szabó Ádám
Rúzsa Magdi február elején adott életet hármasikreinek, és bár csak kicsivel több mint fél év telt el a szülés után, az énekesnő szuper formában van, és máris színpadra állt, újra teltházas koncerteket ad.
Három csecsemő mellett néhány hónap alatt ezt megvalósítani már önmagában is emberfeletti teljesítmény, Magdinak azonban egy komoly egészségügyi problémával is meg kellett küzdenie, hogy újra énekelhessen.
Az énekesnőnek a babák megszületése után szétnyílt a hasfala, és szétcsúszott a rekeszizma, ami komoly kihívás elé állította őt.
Magdinak rengeteget kellett dolgoznia azért, hogy újra úgy szólalhasson meg a hangja, mint szülés előtt. Minderről Instagram oldalán mesélt, ahol a mesterét is megmutatta rajongóinak, aki a visszatérésben segítette őt.
Bejegyzésében szeretetteljesen mond köszönetet énektanárnőjének, akinek rendkívül hálás.
„Tegnap eljött Bátori Éva, az én mesterem is meghallgatni. Neki köszönhetem, hogy szétnyílt hasfallal, szétesett rekesszel is tudok koncerteket adni. Éva te vagy a legjobb. Köszönöm, hogy megtanítottál és tanítasz énekelni. Mindig adsz nekem valami új eszközt”- írta a posztban.
Címlapfotó: Rúzsa Magdolna hivatalos Instagram-oldala

Először posztolt ennyire bensőséges képeket a kisfiáról Szabó Ádám

Béke, hála és rengeteg pihenés – Ezt kívánja mindenkinek Kapu Tibor

Közel 30 kiló halból készít halászlét a Kincsvadászok műkereskedője

Konyhájából üzent Szentkirályi Alexandra

Egyetlen apró dolog, ami nem hiányozhat az ünnepi kézipoggyászból sem

Bölöni László: A franciák egyáltalán nem értik, hogyan tudja ennyire támogatni a magyar kormány a családokat

Miért jó választás egy belsőépítész? – A Sunny Side Up Studio szerint így spórolhatunk időt, pénzt és idegeskedést

Rubint Réka négyhetes életmódváltó program indít

Új év, új remény - Mága Zoltán egyedülálló kezdeményezéssel segít a rászoruló gyerekeken

74 éves korában meghalt Chris Rea

Íme a TV 2 Csoport karácsonyi filmkínálata

„Nem 5 perc volt, de megérte!” – Tilla már karácsonyi hangulatban van