Napok óta egyre feszültebb a hangulat a Farm VIP játékosai között, Rippel Feri ugyanis kivívta maga ellen társai haragját. A szerdai adásban aztán úgy döntött, tisztázza a szándékait, és elmondta, ő szeretne szépen egyesével mindenkit hazaküldeni a versenyzők közül. Elárulta azt is, hogy egyáltalán nem fog számítani, hogy kiről van szó, a számára leginkább testhezálló feladatban, amiben az erejüket kell használniuk, úgyis ő fog győzni. Később egy termelést segítő feladatban viszont komolyan megkapta versenytársai véleményét, sorra törték össze a játékhoz szükséges Feri feliratú kerámia szíveket. Legnagyobb riválisa, Johnny is kalapács alá tette „Feri szívét”, ehhez viszont az artistának akadt néhány szava.
New York államban többen meghaltak, amikor balesetet szenvedett egy turistákat szállító busz pénteken.