
Súlyos vadászbaleset történt Hajdú-Biharban: a nyúl helyett barátját találta el a lövés
Újra felbukkant Szombathelyen a többnyire futó nőket fürkésző férfi. A zaklató legutóbb a Kálvária lépcsőnél figyelte kitartóan áldozatát – számolt be róla a vaol.hu.
Két hónapja felröppent a hír a szombathelyi Csónakázótó körül feltűnt zaklatóról, aki a beszámolók szerint a futó nőket bámulja, de olyan is volt, akit megszólított, sőt állítólag mutogatta is magát. A középkorú férfit a biztonsági kamerák felvételei rögzítették, mely alapján a rendőrség büntetőeljárást indított. Kezdetben úgy tűnt, hogy a futóközösség összefogásának, a hatósági intézkedésnek, és a nyilvánosság erejének köszönhetően a probléma megoldódott. Mindez azonban csupán a múlt hétvégéig tartott.

A fotó illusztráció: Shutterstock
Amikor időm engedi, lépcsőzöm a Kálváriánál futás közben, ma is így tettem volna, de ott állt kocsival a Szent István szobor mögött a forgalommal szemben az úton, szinte nekimentem, ahogy felnéztem. Felrohantam a lépcsőn, el a Martineum felé, miközben ő autóval vélhetően a Jókai és Nárai utcán át kerülve elém került, mivel mikor kifutottam a Karmelita utcán a Középhegyi útra, jobbra nézve láttam, hogy megállt az út szélén jó pár méterrel arrébb. Gyorsan visszafelé rohantam, vissza a Szent István parkon át a Csótóig, ahol volt ismerős, aki edzett
- osztotta meg újabb kellemetlen élményét a vas vármegyei hírportállal Éva, aki korábban is ezen a néven nyilatkozott a témában.
Másnap délelőttre ismét lépcsőzést tervezett, ezúttal teljes nyugalomban. A Kálvária templomban 11 órakor kezdődő vasárnapi mise, és egy ismerős fiatalember látványa meg is nyugtatta, ám amikor felért a lépcsőn, a rejtélyes férfi akkor lépett ki a templom ajtaján. Éva mégis úgy döntött, hogy végigcsinálja aznapi edzéstervét.
Abban bízott, hogy az érkező tömeg elveszi zaklatója kedvét, de nem jött be a számítása. A férfi az egész edzés ideje alatt – miközben a misére érkezők kerülgették – ott állt a lépcsőn, és őt bámulta, többször másodpercekre is farkasszemet nézett vele.
Rossz érzései azóta sem csillapodtak. Nem akarja, hogy bárki azt gondolja, túlreagálja a dolgot, de tehetetlennek érzi magát. Tisztában van vele, hogy valakit bámulni, az önmagában nem bűn, de kiszemeltnek lenni mérhetetlenül frusztráló.

Súlyos vadászbaleset történt Hajdú-Biharban: a nyúl helyett barátját találta el a lövés

Elloptak egy újszülöttet Budapesten, álcázva menekült az elkövető

Elfogtak egy férfit, aki csőbombával sebesített meg egy nyugdíjast Monorierdőn

Égő házba rohant be egy szabadnapos rendőr Budapesten, drámai esetről számolt be a BRFK

Pusztító tűz tombolt egy idős férfi otthonában: csak a holttestére bukkantak a tűzoltók

Nyomozást indított a rendőrség a Tisza-adatbotrány ügyében

Újabb részletek derültek ki a diósjenői tragédia után

A nyílt utcán támadtak rá a fiatal művészre Kaposváron

Késes ámokfutó ugrott be egy budapesti óvoda udvarára

Napokig élt halott édesanyjával egy férfi Dunakeszin

Zsigó Róbert: szerdától érkezik a nyugdíjkiegészítés

Élettársa mellkasán égette el a cigarettát: döbbenetes részletek a Nagykáta környéki terrorból