
Rescsik Csaba hetedik lett a paralimpián
A sportlövő Rescsik Csaba hetedik helyen végzett az SH1-es kategória légpuska számában a párizsi paralimpián.
Tenyek.hu 2024. augusztus 31., szombat 14:20
A Cél-Tudat Sportlövő és Szabadidős Sportegyesület 20 éves sportolója két éve elsőként szerzett kvótát a 2024-es paralimpiára a magyarok közül, ezt éppen a mostani sportági küzdelmek helyszínén, a chateauroux-i lőtéren tette egy világkupán.
A délelőtti alapversenyt 618,6 körrel a nyolcadik, még éppen döntős helyen zárta, így ott lehetett a lőállásban a fináléban, amelyben messze ő volt a legfiatalabb résztvevő.
A tavalyi világbajnokság ötödik, az idei Európa-bajnokság második helyezettje nem kezdett jól a végjátékban, az első ötös sorozatban egy 9,2-es, a másodikban pedig egy kifejezetten gyenge 8,6-os lövése is volt, majd az első kiesés előtt szét kellett lőnie a görög Szotiriosz Galogavrosszal.
Ezt még sikerrel teljesítette, így versenyben maradt, a következő kieséses kört azonban már nem "élte túl", így végül hetedik helyen zárta élete első paralimpiai döntőjét.
Volt bennem izgalom a nap elején, próbáltam ezt kezelni, amennyire lehet. Valamennyire sikerült
- nyilatkozott az MTI-nek Rescsik Csaba.
"Nem lőttem a legjobban az alapversenyben, de azért voltak szép pillanatok. A verseny első felében próbáltam elvonatkoztatni a többiektől és csak a saját teljesítményemmel foglalkozni. Éreztem, hogy ott vagyok a mezőnyben, de hogy ott leszek a döntőben, az csak a végén derült ki."
Mint mondta, bár már ismerte az itteni döntős csarnokot, nem volt egyszerű a finálé, mert "ez mégiscsak egy paralimpia, itt jobban kell fókuszálni, mint bármilyen más versenyen".
Próbáltam összeszedni magam. Az egyik szemem sír, a másik pedig nevet, mert örülök annak, hogy a szétlövésből én jöttem ki jobban, de a jövőben szeretnék érmet szerezni, ami ma nem jött össze
- fogalmazott Rescsik.
A magyar sportlövő - aki a Szegedi Tudományegyetem programtervező informatikus hallgatója és egy gyermekkori baleset miatt kellett amputálni mindkét lábát - még két számban lesz érdekelt a párizsi paralimpián.
Rescsik döntőjével párhuzamosan megkezdődött a nők SH1-es légpisztolyos versenye is, amelynek alapversenyében Dávid Krisztina remekül lőve 567 körös eredményt ért el, így a második helyen jutott be a 14.45 órakor kezdődő döntőbe. A Honvéd versenyzője három éve, Tokióban bronzérmes volt ebben a számban.
A velodromban a kerékpáros Wermeser Zsombor - aki pénteken 10. lett az 1000 méteres időfutamban - második pálya számában, a 4000 méteres üldözéses versenyben a 14 fős mezőny kilencedik helyén végzett 4:27.008 perces idővel. Hat másodpercre volt attól, hogy bekerüljön a bronzcsatába.
Forrás: MTI
+Ez is érdekelheti

Újabb sztárok lepik el a TV 2 színpadát, vasárnap este minden kiderül

Lekerül a képernyőről a TV 2 sikerműsora, jövő héten már nem látható

Lezárult a Lakásvadászok első heti versenye, kiderült, kinek köszönheti győzelmét a nyertes

,,Kiskutyám, vegyél el!”- Váratlan telefonhívás pecsételte meg Müller Péter házasságát

Egy nyolcéves megjósolta Fejes Tamás jövőjét

Egykori versenyzőkkel duetteznek a Sztárban Sztár All Stars elődöntősei

Gyászol a Marvel-univerzum, meghalt a Pókember legendás színésze

Őrület, mi vár a Megasztár döntőseire: PYFU-nak egy könyvet is meg kell tanulnia

Második gyermekét várja a Jóban Rosszban sztárja

Elton John megdöbbentő vallomása: 15 hónapja szinte vak

Minden eldől szombat este, a megasztárosok őrült kihívással néznek szembe

Kórházba került az Amerikai pite sztárja, sokkoló képek készültek róla




