
Élőben közvetítette a lakástüzet, és még beszólt a mentősnek is
A katasztrófavédelem hivatásos és önkéntes egységeit leszakadt faágak eltávolításához és vízzel elöntött pincék, garázsok, alagsorok kiszivattyúzásához riasztották - mondta Mukics Dániel, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője az MTI-nek.
A legtöbb bejelentés eddig Szigetszentmiklósról, Törökbálintról, valamint a főváros V., VI. és VII. kerületéből érkezett.
A szóvivő elmondta, hogy vasárnap 175 tűzoltói beavatkozásra volt szükség. Az esetek kétharmadánál okoztak problémát kidőlt fák, leszakadt faágak, amelyek utakra, házakra, elektromos vezetékekre dőltek.
Az elmúlt nap 8 épületben keletkezett kár, 43 helyszínen pedig pincékben, alagsorokban összegyűlt esővízhez riasztották a tűzoltókat.
Mukics Dániel elmondta, hogy Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kivételével mindenhol okozott károkat a vasárnapi vihar. Győr-Moson-Sopron megyében, Dunakilitin több épület is beázott. Borsod megyében, Jósvafőn kilépett a medréből a Baradla patak a sok eső miatt. A tűzoltók a helyiekkel ötezer homokzsákot helyeztek el. Kapuváron családi házba csapott a villám, 5 négyzetméteren megrongálta a tetőt - ismertette a részleteket a szóvivő.
Jelenleg is felhőszakadás miatt van narancsriasztás érvényben. A legtöbb riasztás most a fővárosból és Pest megyéből érkezik.
MTI

Élőben közvetítette a lakástüzet, és még beszólt a mentősnek is

Halálra verték az ünnepeltet Monoron a névnapi buliban

14 millió forintot tankoltak el fél év alatt a cég pénzén Kiskunhalason

Nekicsapódott a fénysorompónak, majd felborult egy kocsi Hódmezővásárhelyen

Fékezés nélkül csapódott a kamion rakományába Kunszentmártonnál - Videóval

Többen megsérültek, tűz ütött ki Csepelen

Gabonatároló tetejéről zuhant le egy férfi Hevesnél, nem élte túl

Rejtélyes horror: Holttestet találtak egy debreceni panelház tárolójában

Egy nőre bukkantak a járdán Ercsiben, drámai esetről érkezett a hír

Mi történt valójában a kalandparkban? - Döntő fordulat jöhet a karateedző büntetőperében

Lövések is dördültek, kivonult a TEK Baranyába

Megszólalt az MVM: ekkor érkeznek a gázszámlák és a rezsistop kedvezmény