Rengeteg izgalmat és fontos üzeneteket tartogatott a 2023-as Formula 1 Magyar Nagydíj

Keszthelyi Vivien magyar autóversenyző állt a jótékonysági törekvések élére.

Minden korábbinál nagyobb érdeklődés övezte a 2023-as Formula 1 Magyar Nagydíj hétvégéjét, ahol a versenypályán zajló küzdelem mellett a jövőt érintően is fontos döntések és eredmények születtek. Fontos szerep jutott az egyik legsikeresebb magyar autóversenyzőnek, Keszthelyi Viviennek is.

Megújul a Hungaroring

Az idei futamra három nap alatt kilátogató több, mint 303 000 rajongó számára örömteli hír a döntés a versenypálya megújulásáról. A szakmai körökben, így a VRS Sport Group által is helyeselt átépítés fontos fejlemény a prominens magyar aszfaltcsík életében, mert lehetővé teszi azt a szerződéshosszabbítást, melynek köszönhetően a magyar rajongók a következő években is a Hungaroringen köszönthetik a száguldó cirkuszt.

Közösen a szebb jövőért

A versenysorozat vezetői és a motorsport kiemelkedő személyiségei, köztük az ismert magyar versenyző, Keszthelyi Vivien az eseményre irányuló figyelmet kihasználva és az ismertséggel járó felelősséget helyesen felismerve más, a jövőnket érintő kérdésekre is igyekezett felhívni a figyelmet a hétvége során.

A hazai sportoló által hangsúlyozott üzenetek egybecsengenek a Forma-1 társadalmi szerepvállalásával éppúgy, mint a magyar kormány törekvéseivel: az UNICEF-fel való együttműködés a nehéz helyzetben lévő gyermekek oktatásának támogatását tűzte zászlajára, ezzel párhuzamosan pedig célként fogalmazódott meg, hogy minél több magánszemély, szervezet, vállalkozás ismerje fel a fenntarthatóság jegyében történő gondolkodás, döntéshozatal és cselekvés fontosságát.


Magyar pilóta a kezdeményezés élén

A 22 éves autóversenyző hölgy neve ifjú kora ellenére már közel 10 éve jól cseng az autósport berkeiben. 13 éves korában - korengedménnyel - már nemzetközi mezőnyben tűnt ki a felnőtt férfiak közül és a kezdeti lendület később sem hagyott alább. Az Audi Sport Racing Academy egyedüli női tagjaként Audi TT versenyautókkal, majd később Audi R8 LMS GT Cupban szerzett bajnoki címeket, a túraautós éveket követően pedig az ázsiai Formula sorozatban tűnt fel, ahol szintén eredményesen, ráadásul a kategóriában első nőként debütált. Az első Formula 3-as szezont tekintve a legtöbb pontot szerezve a magyar autóversenyzők között azóta is tartja elsőségét.

A tehetséges ifjú pilóta azonban nem csupán az autósportban számít úttörőnek, szurkolói körében jól ismert a pályán kívüli aktív szerepvállalásáról is.

Jótékonysági árverés a gyermekek megsegítésére

A gyermekek hozzásegítését álmaik megvalósításához mindig is legfontosabb személyes céljai között említette Vivien. E szellemiség jegyében találkozott Mogyoródon Pankával, a versenymérnöki álmokat dédelgető ifjú hölggyel is, akinek épp Vivien példája adott ihletet álmai megfogalmazásához, és aki azt is elmondta, hogy egyik legnagyobb vágya, hogy mérnökként egyszer a magyar pilótával együtt dolgozhasson.

A Z generáció legifjabb tagjainak motiválása mellett Vivien gyermekekért végzett munkájának az idei magyar futam azért is különösen fontos állomása volt, mert egy jótékonysági árverés házigazdájaként szólította meg a rajongókat. A Pirelli által felajánlott, az időmérőn győztes pilóta jutalmául is szolgáló gumiabroncsért, illetve a futamgyőztesek részére a pódiumon átadott Ferrari pezsgőért zajló online licit teljes bevételét az UNICEF kapta. Az aukció az ügyet szintén támogató The GR1D CLUB™ Budapest esemény estéjén a FELIX Kitchen & Barban zárult, a legmagasabb összeget felajánló cég pedig már át is vehette a licit Bajnokának járó díjakat.

A jótékonysági esemény és Vivien által közvetített üzenetek talán aktuálisabbak, mint valaha: ahogy a Forma-1 és az UNICEF hivatalos együttműködésének, úgy a magyar versenyzőnek is fontos célja, hogy felhívja a figyelmet a rászoruló gyermekek oktatáshoz való hozzájutásának fontosságára.


Szakmai egyeztetések a fenntarthatóság jegyében

Keszthelyi Vivien és párja, a szintén autóversenyző David Schumacher természetesen a Hungaroringre is ellátogattak a hétvége során, ahol pályán zajló események mellett a karbonsemlegesség, a jövő alternatív üzemanyagának kutatása körüli kérdések és a Forma-1 szereplőinek fenntarthatósággal kapcsolatos gondolatai voltak az egyeztetések fókuszában. Az egyes szereplők - pilóták, istállók, befektetők, szponzorok és rajongók - összefogása e tekintetben is kulcsfontosságú lesz a jövőben.

A pár meglátogatta többek között az Aston Martin Aramco F1 csapatát, melynek befektetői komoly lépéseket tesznek a jövő alternatív üzemanyagok kutatásában. Már a tavalyi évben történt talalkozójukon is szó esett az alacsony CO2-kibocsátású üzemanyagok versenysportba történő bevezetésének lehetőségeiről, az akkor felmerült gondolatokat pedig tettek is követték, hisz 2023-tól kezdődően az F2 sorozatban már ilyen meghajtással köröznek az autók.

A fenntarthatóság jegyében vett részt a versenyhétvégén a BOLT taxitársaság, a Hungaroring Forma-1 és a GR1D CLUB Budapest The Race After Party hivatalos taxiszolgáltatója is, amire eddig Budapesten - ekkora volumenű rendezvényen - még nem volt példa. A budapesti esemény idején kizárólag alternatív hajtású taxikkal szállították a népes számú résztvevőt.

Az idei versenyhétvége volt tehát az első olyan események egyike, melynek üzenetei között kiemelt hangsúlyt kapott a gyermekek megsegítése, a környezetvédelem és a fenntarthatóság is. A társadalmi felelősségvállalás, a karbonsemleges jövő és a fenntartható fejlődés fontosságát felismerő sportolók, hírességek és nagyvállalatok összefogásával még több figyelem irányítható az ezzel kapcsolatos tudatosságra és kutatások szerepére.

2023. július 26. 08:04
Szelfizés közben halt meg egy magyar fitneszedzőnő Jordániában
A fiatal, népszerű fitnesztréner egy szerencsétlen baleset következtében zuhant a mélybe.
Kvíz: Mesterséges intelligencia vs. valódi fotó
Tesztelje magát!
Napi tény: Ezért csíkos a zebra
Sokak által feltett kérdésre adunk választ.
Szeret meztelenül jönni-menni a bombázó szupermodell, gyerekei kiakadtak - Fotók
Heidi Klum ruhák nélkül érzi jól magát.
Elítélték a Viking Sigyn tömegszerencsétlenséget okozó kapitányát
Halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésének vétsége miatt első fokon 5 ...
190 gyereket ölt meg, most mégis szabadlábra helyezhetik
A brutális gyilkos szabadulása után nem kerül háziőrizetbe és elektronikus nyomkövetőt sem kell majd viselnie.
A fiúk mindent lenyaltak a csajokról, erotikától volt fülledt a párkereső
Szabadjára engedték a fantáziájukat.
Egymillió magyart érint, tanácsokkal segít az orvos a kezelésében
Súlyos tünetekkel jár.
Czomba Sándor: reálkereset-növekedés várható az év végére
Az év végére megfordul a trend, és újra várható a reálkereset növekedése Magyarországon, miután az infláció folyamat...
Pén*sz került a sztárséf szájába
Nagy érdeklődéssel ízlelgette.
Itt a vég: hatalmas pusztítás vár Ukrajnára
Az MLSZ fontos bejelentést tett a szerb meccs előtt
Bódi Sylvi egy kis, láncos tangában és combcsizmában hergeli a férfiakat - kép
Több ezer kilométerre nyúltak a viking kereskedelmi útvonalak
Videón Novák Katalin találkozója Elon Muskkal

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.