
Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ
A rendőrök tudták, hogy nincs érvényes jogosítványa annak a férfinek, akire a 32-es főúton, Zagyvarékas külterületén figyeltek fel még december 22-én délelőtt, percekkel 11 óra előtt - közölte a police.hu vasárnap.
Szirénázva az autós nyomába eredtek, aki ezt látva inkább gyorsított, hogy elkerülje a rendőri intézkedést. A sofőr Zagyvarékas irányába hajtott, de a Szabadság téren egy betontalapzatnak ütközött.
Ekkor kiugrott a kocsiból, és megpróbált elfutni az egyenruhások elől, ám néhány száz méter után elfogták és megbilincselték.

A fotó illusztráció: police.hu
A 40 éves helyi férfi ezt követően hirtelen rosszul lett, eszméletét vesztette, a hivatalos személyek pedig azonnal megkezdték az újraélesztését. Röviddel ezután a kivonuló mentők folytatták az életmentést, de nem jártak sikerrel, és az autós meghalt.
Közigazgatási hatósági eljárás keretében, szakértők bevonásával vizsgálja a tragédia körülményeit a Szolnoki Rendőrkapitányság. A boncolás időközben megállapította, hogy a férfi halála nem áll összefüggésben a hatóság intézkedésével.

Holttestet találtak Salgótarjánban, különös kérdésre keresik a nyomozók a választ

Tavaszi hóesést örökítettek meg kis hazánkban, nem enged a tél szorítása

Holtan találtak egy házaspárt Ostffyasszonyfán, az éj leple alatt csapott le a csendes gyilkos az áldozatokra

Kamerával kukkolta a nőket az M4-es pihenőjének WC-jében - Videó

Drámába fulladt a hétvégi túra – mentőhelikoptert riasztottak a Bakonyban

Sokkoló baleset történt Bugyi határában, egy ház fala is beszakadt – fotóval

A nyílt utcán verte össze élettársát egy férfi, a fejét többször megtaposta

Vascsővel verte szét szomszédját egy honti férfi - Fotók

Késsel fenyegette a mentőket egy fertőszentmiklósi férfi

Drámai küzdelem Győrnél, egy idős nő élete volt a tét - Fotó

Rejtélyes holttestet találtak Nyíregyházán - Fotók

Rendőrök szeme láttára szabálytalankodott egy részeg - Videó