Reagált a pletykákra Kucsera Gábor, kitálalt egykori házasságáról

A világbajnok boldogabb, mint valaha.

Az elmúlt időszakban Kucsera Gábor és Tápai Szabina válásától volt hangos a sajtó, azonban bánatnak már semmi nyoma. A világbajnok kajakos egyik álmát a másik után váltja valóra.

A háromgyermekes édesapa a gyermektáboroztatás mellett újabb szenvedélyének hódol, ugyanis nemrégiben akadálypályák építésébe kezdett.

Gábor egy kalandparkot üzemeltet, ahová csütörtök reggel a Mokka riporterét, Hederman Stellát is elkalauzolta.

Sok olyan dologba vágtam bele így az életem során, amiben nem volt tapasztalatom, de mindig szerettem a kihívásokat. Küzdő típus vagyok, néha saját magamnak bonyolítom az életet

- kezdte gondolatait Gábor, aki mindenféle munkából kiveszi a részét, ha kell pénztárosnak áll, oktatást tart és az öltöztetést is ő végzi.

Az eredményes kajakozó az edzősködés helyett a természet szeretetét, a gyermekek üdültetését és szórakoztatását választotta, ugyanis úgy vélte, az azt időt, amit edzőként kizárólag a tanítványaival töltene, azt gyermekeitől, Benitől, Millától és Bellától venné el.

Így a Kucsitanyán, vagy a Törökmező Turistaház területén felépített kalandparkban azonban mások gyermekei mellett a sajátjaival is rengeteg időt tud tölteni.

Beni már le is tesztelte a fák lombjai között húzódó akadálypályákat és igazán meg volt elégedve velük.

Beni és az unokaöcsém letesztelték helyettem az egész pályát és mondták, hogy nagyszerű, nagyon jó

- mesélte Gábor több méter magasról, ugyanis a sportember a TV2 kamerája előtt próbálta ki először újabb álomprojektjét.

A kajakos válásáról is elejtett néhány gondolatot, és azt is elárulta, milyen kapcsolatban van gyermekei édesanyjával, Tápai Szabinával.

Nyilván a kapcsolatunk a gyerekek miatt mindig megmarad, megbeszéltük, hogy muszáj, hogy normális kapcsolat legyen, hogy a gyerekeknek példát mutassunk, ha már a házasság nem sikerült…Igyekszünk közös nevezővel nevelni a gyerekeket és ez eddig tök jól működik

– mondta a Kucsitanya megálmodója.

Gábor nemrégiben érkezett haza az Ázsia Expressz forgatásáról, ám annak ellenére, hogy nagyon rossz lelkiállapotban ment, feltöltve és megújulva jött haza.

Ami eddig velem történt, azt a batyut megfogtam és kint hagytam. Letettem, le tudtam tenni és azóta én eszméletlenül jól érzem magam

– zárta gondolatait.

2023. május 11. 11:44
Több mint 67 év börtönbüntetésre ítélt az egyesült államokbeli Colorado bírósága egy gambiai katonát, aki a vád szer...
Éles diplomáciai feszültség alakult ki Franciaország és Olaszország között, miután Matteo Salvini olasz minisztereln...
Kocsis Máté szerint „a brüsszelita MANöken teljesen elvesztette a fonalat a kamuzásban. Kár folytatnod a blöffölést,...
Migránsellenes tüntetések söpörnek végig az Egyesült Királyságon: Liverpooltól Bristolon át Newcastle-ig tiltakoznak...
A sajtó egész egyszerűen csak az "ördög ügyvédjeként" emlegeti. A tárgyalóteremben kíméletlen stratéga, aki szavaiva...
family
Mini ásatásokkal és állatsimogatóval várták a kicsiket és nagyokat Vértesszőlősre, az idén jubileumot ünneplő Samu-n...
Felrobbant egy gyár Louisianában. Az eset után drámai felvételek készültek, sűrű füst és óriási lángok borították be...
Az ország minden pontjáról érkeztek a rajongók Kapu Tibor első közönségtalálkozójára, a Millenáris Parkba. A magyar ...
Száguldozó motorosokra vadásztak a rendőrök a Mátrában. A statisztikák szerint a szabálytalankodók miatt rengeteg a ...