
Stohl András Kevin csapdáit is kivédené? – Jön a várva várt 2. rész!
A Szerelmünk lapjai főszereplője a közösségi oldalán tette közzé a legutóbbi fotózásáról készült képeket. Rachel McAdams felvállalta önmagát, hiszen tőle nem megszokott módon pózolt a kamerának. Korábban láthattuk már őt mellszívóval tetszelegni, de most valami egészen mást mutatott. A színésznő ezúttal szőrös hónaljat villantott, de úgy tűnik, hogy egyáltalán nem érezte kellemetlenül emiatt magát. A modellkedésről a bejegyzésében ezt írta:
Szeretem a szépség, a csillogás, a fantázia, majd az igazság egyesítését.
A kétgyerekes anyuka szándékosan szerette volna az esztétikai érzékenységre felhívni a figyelmet, sőt még külön kérése volt az is, hogy csak minimálisan szerkesszék meg a képeket.

Stohl András Kevin csapdáit is kivédené? – Jön a várva várt 2. rész!

Így kerülhetjük el a túlevést az ünnepek alatt – dietetikus ad tanácsokat

„Karácsonyi angyalkánk” – ritka családi fotókat osztott meg Szoboszlai Dominik és felesége

Meglepő kulisszatitkok a Reszkessetek, betörők! ikonikus jeleneteiről

Leleményes gazdi tippek, amikkel túljártak a szőrös ,,Grincsek” eszén

A karácsonyfa-szindrómának komoly tünetei lehetnek

Miért esszük ezeket az ételeket az egyik legnagyobb ünnepünkön?

Íme, a világ legbizarrabb ünnepi szokásai - Miért lépkednek fejszére a csehek?

Boszorkányok, szalma, jóslás - egészen más volt régen az ünnep Magyarországon

Nem csak a gyomor bánhatja, a szív is jelezhet az ünnepek alatt

Uborka a feldíszített fenyőbe rejtve?

Ez a világ legnagyobb karácsonyi slágere - lehetetlen elmenekülni előle