
Elítélték az egykori bokszoló gyilkosát Gyulán
Vasárnap délután a mindössze 21 éves nyírségi férfi otthonában propán-bután gázt inhalált, valamint jelentős mennyiségű alkoholt is fogyasztott, ezek hatása alatt azonban agresszívvá vált, családtagjai pedig megrémültek a fenyegetéseitől. Egyikük nem habozott és értesítette a hatóságokat, majd nem sokkal később 4 rendőr érkezett a helyszínre egy mentő kíséretében.
Ahogy a hatósági személyek közeledtek a házhoz, az őrjöngő férfi egyszer csak kirohant onnan, eltaszítva útjából az egyik rendőrt, majd egy másik a vállánál megfogta és próbálta megállítani, de a férfi szabadulni akart a fogásból, ezért kibillentette egyensúlyából a rendőrt és a törzsőrmester kézfejét nekinyomta a házfalnak, aki ettől zúzódásos, nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett.
A támadót végül sikerült megbilincselni, ezután kórházba szállították.

A fotó illusztráció: Shutterstock
A Debreceni Regionális Nyomozó Ügyészség hivatalos személy elleni erőszak és könnyű testi sértés miatt indítványozta a nyírségi férfi letartóztatásának elrendelését, akiről kiderült, hogy többszörösen büntetett előéletű, melyek miatt ráadásul felfüggesztett szabadságvesztés hatálya alatt áll.
Ügyében a Debreceni Járásbíróság szerdán hoz majd ítéletet – olvasható az ügyészség hivatalos oldalán.

Elítélték az egykori bokszoló gyilkosát Gyulán

Videón a nő, aki mattrészegen megrongált kilenc autót Pécsen

Videón, ahogy teljes terjedelmében égett egy kamion a 8-as főúton

Rekordtempóban gyűjtötte a büntetőpontokat a siető BMW-s Debrecenben - videóval

Túlpörgette a ménest a Váci úton, a Mustang a tetején állt meg

Különös meglepetést rejtegetett egy zuglói Kinder-tojás

Kiemelt razzia kezdődik az utakon

Videón, ahogy tüzet okád egy kémény a kazincbarcikai éjszakában

27 évesen meghalt Soltész Gréta

Elítélték a kegyetlen magyar gyilkost Ausztriában

Holttestet találtak Szegeden, rejtélyes tragédia rázta meg a helyieket

Szennyezettség miatt vonták ki a népszerű márka tápszereit a forgalomból