
Schobert Norbi Jr. apácának áll, kiderült, mit adnak elő A Nagy Duett versenyzői
Hivatalosan is megerősítették, hogy a napokban életét vesztette Jevgenyij Prigozsin. Moszkvából Szentpétervárra tartott az a magánrepülőgép, amelyen Vlagyimir Putyin elnök egykori bizalmasa is utazott.
Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő a pénteki Mokkában azt vizionálta, akár ugyanolyan rejtély maradhat ez az eset is, mint Kennedy elnök meggyilkolása.
Prigozsinnak sok ellensége volt, az amerikai és lengyel titkosszolgálatoktól az ukrán vezetésig bárkinek érdekében állhatott a zsoldoscsoport első emberének eltüntetése, az oroszok viszont szerették. A szakember beszélt orosz katonákkal az ukrajnai fronton, akik vele harcoltak Bakhmutban, egy hősként és patriótaként írták le, és túlnyomó többségük nem is értette, miért fordulhatott Putyin ellen.
Georg Spöttle elmondta, Prigozsin sokat járt afrikai országokban, ezért ha valóban orosz érdek lett volna ellene egy merénylet, nem ilyen látványosan intézték volna.
Ha el akarták volna tenni láb alól, sokkal egyszerűbb lett volna mondjuk ott egy rajtaütéssel, és ráfogni valamelyik lázadó csoportra
– gondolt egy esetleges líbiai vagy nigeri terrorszervezetre. A szakértő úgy véli, túl sok az áldozat is, valamint túl drága luxusgépről is van szó ahhoz, hogy az oroszokat sejtsük a történtek mögött.
Terjedni kezdett olyan hír is, hogy mielőtt a végzetes útra indult volna a magángép, az utolsó pillanatban – már az átvizsgálás után – egy borokkal teli ajándékcsomagot hagytak a fedélzeten. Volt olyan szemtanú, aki látni vélte, hogy a gép felrobbant a levegőben, de a szakember szerint, ha bomba volt, az ki fog derülni, és a maradványokból még azt is meg lehet majd mondani, milyen típusú volt, és melyik országban gyártották. Ha pedig légvédelmi rakéta találta el a repülőt, annak pedig nagyon egyértelmű nyomai vannak.
Georg Spöttle látta a légiirányítás adatait, amin megfigyelhető, hogy a gép többször is hirtelen változtatta a magasságát, mielőtt eltűnt a radarról, ez pedig technikai hibára enged következtetni. Ennél a repülőnél korábban is jelentkeztek már gondok, és pont nemrégiben kellett szervizelni.
Valószínűleg hosszadalmas vizsgálat lesz, de néhány nap múlva már lehet, hogy némi információ kiszivárog.
Prigozsin egy hatalmas űrt fog maga után hagyni, mert az, hogy megjelentek a wagneresek afrikai, meg közel-keleti országokban, az igazából Oroszország hatalmát erősítette abban a térségben
– utalt Líbiára, Szudánra és Szíriára a szakértő, ugyanis ezekben az országokban bizonyos régiókat stabilizáltak a zsoldosok.

Schobert Norbi Jr. apácának áll, kiderült, mit adnak elő A Nagy Duett versenyzői

Király Viktor számvetése: 2 éve letettem, azóta nincs köd

Gelencsér Timi bombaformában, így készül az Exatlon debütálására

Elképesztő jelenet a levegőben, Ördög Nóra lánya többszáz ember előtt vállalta be

Titokban megházasodott a TV 2 sztárpárja - Fotók

Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről

A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?