
Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről
Fekete Dávidot nagy összegű csalással vádolják, ami miatt először 14 hónapig előzetes letartóztatásban, majd közel 12 hónapig házi őrizetben volt. Tárgyalássorozata még korántsem ért véget, most azonban nem várt fordulat következett be az egykori énekes ügyében. Korábban Dávid védőügyvédjével, Dr. Kaposi Gergellyel szemben elfogultsági indítványt nyújtottak be, amit most jóváhagytak, így a férfit kizárták az ügyből, vagyis nem védheti tovább kliensét, ezért az alpereseknek új jogi képviselő után kell nézniük.
Dávidot mélyen lesújtották a történtek, hiszen Gergelynek köszönhette, hogy kikerült a börtönből.
Pótolhatatlan veszteség ért, mert elvették tőlem azt, aki három éve a legmagasabb szakmai színvonalon képviselt, és a börtönből is kihozott. Nem tudom, kinek fáj, hogy túl hatékony védelemben részesültem és azt sem, hogy mit várhatok innentől kezdve az eljárástól
– mondta a Borsnak adott interjújában Fekete Dávid.

A fotó illusztráció: TV2 Mokka

Megérkeztek az első képek az Exatlon Hungary új évadának egyik helyszínéről

A Séfek Séfe hetedik évadának nyertese elmondta, hogy milyen érzés volt győzni

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama