
Meghalt Chuck Norris
Árpáddal amerikai házukban tartózkodtak, amikor az üzletember olyan szerencsétlenül esett el a medence partján, hogy az agya a koponyája elülső részébe csúszott, valamint azonnal be is vérzett, emiatt a pedig elvesztette az eszméletét. Tünde szinte sokkot kapott, amikor meglátta, mi történt, de rögtön tárcsázta a segélyhívót. A kiérkező mentők folyamatosan kérdezgették az éppen, hogy eszméleténél lévő Árpádot, aki azonban zavarosan válaszolt és azt hitte, 2010-et írunk.
Árpi elcsúszott a teraszon, és arra rohantam oda, hogy nem kap levegőt, fennakadtak a szemei, és csak rázkódik a földön, mint akinek epilepsziás rohama van. Azt hittem, hogy megint a háta, mert egyszer már eltörte a gerincét. Azonnal üvöltöttem Daninak, hogy hívja a mentőt. Hat percen belül itt volt a mentő, akkor Árpi felpattant, elkezdett öltözni, látszott, hogy fogalma sincs, hogy hol van, semmiről nem tud. Rosszul lett, kijött belőle minden, ott találtak rá a mentősök, onnan sikerült a kórházba bevinni
– emlékezett vissza a történtekre Tünde.
A férfiben mindössze a baleset utáni 3-4 napban tudatosult, hogy pontosan mi is történt vele, azt pedig csak a szerencsének köszönheti, hogy nem kellett őt megműteni.
Ilyen fokú sérülésbe a java meghal, úgyhogy szerencsés vagyok
- mondta.
Az üzletember mintegy 4 héttel a baleset után szépen gyógyul, Tünde szerint igencsak embert próbáló időszakon vannak túl, az első kórházban töltött hét maga volt a pokol mindkettejük számára - írta meg a Bors.

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama

Mennyasszony lett Király Linda, özönlenek a gratulációk - fotó

Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?