
Férjhez ment a Szex és New York sztárja
Pintér Tibor pár évvel ezelőtt elindította saját akadémiáját, a Nemzeti Lovas Színház Akadémiát, ahol olyan gyermekek tanítását vállalta, akik egyaránt érdeklődnek a lovak, a színészet és az éneklés iránt.
A Mokka stábja ezúttal növendékei záróvizsgájára látogatott el, ahol a tehetséges fiatalok mellett a lovasszínház igazgatója és egyik tanára is kulisszatitkokba avatta be a nézőket.
Tenyának nagy vágya valósult meg az akadémiával, büszkeséggel tölti el a kis lovasszínészek kinevelése.
A Nemzeti Lovas Színház képzésének és művészeinek az ideológiája és a legfontosabb hitvallása az az alázat a művészetek felé
- emelte ki Tenya.
Gazdik Dávid színész, az akadémia egyik tanára elárulta, hogy a gyerekek esetében nem a tökéletességre törekszenek, hanem arra, hogy a növendékek fejlődjenek, tanuljanak és jól érezzék magukat.
A szerdai adásban az Árpádházi királyok című előadást teltház előtt játszották a kis színészek.
A tehetség, a tálentum, mint olyan az egy nagyon szubjektív dolog. Nem feltétlenül kell tökéletesen tudniuk énekelni, lovagolni, hiszen ezért vagyunk egy akadémia, hogy megtanítsuk őket
- mesélte a színész.
Az ember, mikor elmegy egy tanfolyamra, hogy tanuljon, akkor azért megy oda, mert meg szeretné tanulni, el szeretné sajátítani ezeket a dolgokat. Nem feltétlen várunk el szakmai tudást, hiszen pici gyerekekről van szó
- hangsúlyozta ki Dávid.
A gyerekek az ország legjobbjaitól tanulhatnak, elsajátítva a zenész-színész mesterség mellett a gyakorlati lovas módszereket is.
Az akadémia igazgatója azt látja, hogy a magyar fiatalok nagy része nem megy ki a természetbe, az, hogy lóra üljenek pedig egyenesen „lehetetlen küldetés”. Így meg akarják mutatni, hogy ki lehet bújni a számítógép mögül és be lehet pillantani a színház világába.
Pintér Tibor elárulta, hogy lassan 50 éves, és nagyon sok mindent elért a pályáján, amit szeretett volna. Így nyugodtan elmondhatja, hogy amit megálmodott, azt megvalósította.

Férjhez ment a Szex és New York sztárja

Veréb Tamás beadta a derekát, nem tudott ellenállni felesége kérésének

Meglepő sz*xkérdések taroltak a neten 2025-ben

Könnyeket csalt a férje szemébe Katona Szandra

Kiderült, mi lett Fejes Tamás jótékonysági licitjével

A vasárnapi döntőben jön az év televíziós bejelentése

Freddie elmesélte, új ünnepi hagyományai vannak

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert

Kiderült, mikor búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert

Elhunyt Kiss Gábor - Megrendítő veszteség érte a villányi borvidéket

Rendkívüli műsorváltozás a TV 2-n, így tiszteleg a csatorna

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás