
Férjhez ment a Szex és New York sztárja
Harry herceg azt állítja a nemrég megjelent könyvében, hogy egy idősebb nővel vesztette el a szüzességét 16 évesen. Sasha Walpole azt állítja, hogy 19 éves volt, amikor ráhajtott Harry herceg 2001 nyarán az Egyesült Királyság egy vidéki részén - írta a TMZ.
A nő azt állítja, hogy a korábban még hercegi titulust viselő Károlynál dolgozott istállólányként a gloucestershire-i birtokon, ahol jóba lett Harryvel.
Még 2001. július 21-én meghívta a herceget a Vine Tree nevű kocsmába, hogy megünnepeljék a lány 19. születésnapját, azonban Harry félrehívta őt. Ezt követően kimentek egy mezőre, majd megtörtént, aminek meg kellett.
"Elkezdett megcsókolni, szenvedélyes volt és intenzív. A csók után elég gyorsan a földre kerültünk. Pezsgett a levegő, mert nem kellett volna ezt tennünk. Nekem ő nem 'Harry herceg' volt, hanem Harry, a barátom, és a helyzet egy kicsit kicsúszott az irányításunk alól. Azt hiszem, pajkosnak éreztem, abban az értelemben, hogy nem szabadott volna ennek megtörténnie" - mondta Sasha.
Azt is hozzátette, Harry egyáltalán nem tűnt szűznek, fogalma sem volt róla, hogy az. Állítása szerint az egész menet úgy öt percig tartott.
A nő ráadásul még rá is csapott Harry herceg fenekére, mivel lovakkal dolgozott, így viccesnek találta ezt a fajta közeledést.
Azt azonban nem tudni, hogy tényleg Sashával veszítette-e el a szüzességét Harry herceg.
Címlapfotó: Instagram/The Duke and Duchess of Sussex

Férjhez ment a Szex és New York sztárja

Veréb Tamás beadta a derekát, nem tudott ellenállni felesége kérésének

Meglepő sz*xkérdések taroltak a neten 2025-ben

Könnyeket csalt a férje szemébe Katona Szandra

Kiderült, mi lett Fejes Tamás jótékonysági licitjével

A vasárnapi döntőben jön az év televíziós bejelentése

Freddie elmesélte, új ünnepi hagyományai vannak

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert

Kiderült, mikor búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert

Elhunyt Kiss Gábor - Megrendítő veszteség érte a villányi borvidéket

Rendkívüli műsorváltozás a TV 2-n, így tiszteleg a csatorna

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás