Pénzügyminisztérium: A költségvetés védi a családokat és a nyugdíjasokat

A közel másfél éve tartó háború és a brüsszeli szankciók okozta gazdasági válság rendkívül nehéz helyzetbe hozta az európai gazdaságokat. A magyar kormány azonban a háborús időkben is a családok és nyugdíjasok védelmére koncentrál. A költségvetés biztosítja a családtámogatásokhoz, a rezsicsökkentéshez és a nyugdíjak értékének megőrzéséhez szükséges forrásokat - hangsúlyozta az államháztartás önkormányzatok nélkül számolt úgynevezett központi alrendszerének július végi helyzetéről kedden kiadott gyorstájékoztatójában a Pénzügyminisztérium (PM).

A rendkívüli kiadások mellett a költségvetés hiánya május óta nem emelkedett jelentősen.
Július végéig az államháztartás központi alrendszere 2940,3 milliárd forintos hiánnyal zárt.

Ezen belül a központi költségvetés 2983,2 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 75,7 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok pedig 118,6 milliárd forintos többletet mutattak.

Júliusban (egy hónap alatt) a központi alrendszer 44,3 milliárd forint hiánnyal zárt.

Az év első hét hónapjában a rezsivédelmi kiadásokkal összefüggésben 1078,6 milliárd forintot fordítottak a távhőszolgáltatók és a lakossági villamos energia és földgáz egyetemes szolgáltatás és készletezés kompenzációjára. Összehasonlításként a PM kiemelte, hogy a tavalyi év első hét hónapjában ez az összeg 7,5 milliárd forint volt.

A fotó illusztráció: Shutterstock

Az országos és elővárosi közlekedési közszolgáltatások költségtérítésére összesen 380,5 milliárd forintot fordított a költségvetés július végéig. Ez 87,1 milliárd forinttal haladja meg a 2022 első hét hónapjában folyósított forrásokat.

A lakástámogatásokra fordított kiadások összege július végéig 346,0 milliárd forint volt, ami az előző év azonos időszakához viszonyítva 28,7 milliárd forinttal teljesült magasabban.

Számottevően magasabban teljesültek idén a babaváró támogatásra fordított összegek is, mintegy 36,0 milliárd forinttal.

Ugyancsak meghaladták az egy évvel korábbi kifizetést a nyugellátásokra és a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összegek is. Nyugellátásokra 3428,1 milliárd forintot, míg a gyógyító-megelőző ellátásra 1309,3 milliárd forintot fordítottak július végéig - írja az MTI a Pénzügyminisztérium gyorstájékoztatója alapján.

2023. augusztus 08. 11:43
Az elemző szerint hamarosan kipukkadhat a lufi.
A Tisza Párt vezetője Bujdosó Andreát ültette a frakcióvezetői székbe Ordas Eszter bukása után.
A franciaországi Lyonban egy rab szabaduló cellatársa csomagjába rejtőzött el és sikeresen megszökött a börtönből.
Miközben Magyar Péter a nyilvánosság előtt gyakran próbálja elhatárolni magát a brüsszeli migrációs politikától, a k...
Két természeti csapással is megbirkózott az ország.
A miniszterelnök a Harcosok Klubjában értékelte a Tisza Párt tegnapi kongresszusát.
Csak óvatosan érdemes belecsobbanni a magyar tengerbe.
Bécs egyik parkjában történt péntek este egy újabb migráns által elkövetett késelés: egy 17 éves szír fiú egy összec...
Hiába hajtogatta a kényszersorozott magyar férfi, hogy nagyon rosszul van, nem volt irgalom.