Pazar látvány: Így néz ki belülről Polgár Tünde fényűző otthona

A luxusfeleség a közelmúltban szakácskönyve készítése közben lett figyelmes arra, hogy konyhájuk felújításra szorul, így már nem lehetett tovább halogatni a dolgokat. A házukat mesteremberek hada lepte el, akik minden kérést teljesítettek és egy felújított csodálatos szentélyt varázsoltak a ház szívébe, ahol Tünde kedvére készítheti a finomabbnál-finomabb fogásokat.

Polgár Tünde az évek alatt több felújítást intézett már, most pedig imádott konyhája szorult egy kis renoválásra. A viszonylag nagy igénybevétel miatt főként a falba rejtett problémákra kellett összpontosítani, a luxusfeleség szerint pedig mindent megtartottak, amit csak lehetett. Elmondásai alapján nem kell mindentől megválni, az otthon pont attól lesz otthonos, hogy itt-ott látszanak a használat apró jeleit.

Polgár Tünde a Mokka szerda reggeli adásában a stábnak bepillantást engedett fényűző otthonukba, valamint azt is elárulta, mekkora felfordulással járt a legutóbbi felújítás. 

2022. szeptember 28. 11:26
Brutális karambol Kecskemétnél: Az egyik sofőr drogozott
Helyszíni fotók készültek a súlyos balesetről.
Saját kérésére börtönbe kerül a korábbi pakisztáni miniszterelnök felesége
Háziőrizet helyett saját kérésére börtönbe szállítják Imran Hán volt pakisztáni miniszterelnök feleségét, miután a b...
Botrány Somogyban: Felháborító átverés áldozatai lettek a tűzoltók
Valaki szándékosan vezette félre őket.
Tematikus bélyeget dob piacra a Magyar Posta, ismerős arcok tűnnek fel rajta
Születésnapja alkalmából tisztelegnek a közkedvelt művész előtt.
Ibuprofent vett be menstruációs fájdalmára egy lány, ilyen lett az arca
Az egész egy enyhe szemviszketéssel kezdődött, nem sokkal később pedig már kómába került.
Holtan találtak egy párt Szamosújlakon, szörnyű tragédia állhat a háttérben
A rendőrség büntetőeljárásban vizsgálja az élettársak halálának körülményeit.
Őrjöngött a bíróságon a diósjenői kettős gyilkos - Tények 18.00
Az egyik tanú azt mondta, hogy a férfi korábban őt is megerőszakolta. További részletek a Tényekben 18.00-kor a TV2-...
Hajmeresztő mutatvány: Németh Lajos időjárás-jelentése minden eddiginél extrémebbre sikerült
Tériszonyosoknak nem ajánljuk!
Tények délben teljes adás, 2024. május 8., szerda
BALESETEK - Már majdnem hazaértek, otthonuktól 150 méterre szenvedett balesetet egy család Domaszéken. A szülők és k...
Balázs Klári elárulta örök szépsége titkát, kamerák előtt vallott beavatkozásairól
Az eredmény szemmel láthatóan arról árulkodik, hogy az énekesnő visszatekerte az idő kerekét.

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.