Pataky Attila: „Semmit nem csinálnék másképp”

A magyar énekes boldogan tekint vissza az elmúlt évtizedekre.

2022. július 12. 12:21

Az Edda Művek frontembere és zeneszerzője a kedd reggeli Mokka vendégei voltak, ahol az elmúlt időszak örömteli pillanatairól meséltek.

Pataky Attila és Gömöry Zsolt július elején ünnepelték születésnapjukat. Míg az énekes az agárdi koncertjükön, a zenekar billentyűse a nagydorogi közönséggel élte át az euforikus pillanatokat.

38 éve élik együtt az álmukat és írják együtt a dalaikat, ezalatt az idő alatt a rajongóik is felnőttek. Attila büszkén mondta el, hogy vannak olyan párok, akik régen még csak kettesben, most pedig már gyerkőcökkel érkeznek a koncertekre.

Így van ezzel Zsolt is, aki 50. születésnapjára egy kisbabát kért kedvesétől. A vágya teljesült, ugyanis a 60. alkalmából az akkor született kislánya, a most 10 éves Anna köszöntötte tortával a színpadon.

Mentálisan beteg lehet az eltűnt anyuka
Egyre több a megválaszolatlan kérdés az eltűnt kétgyerekes anyuka körül. A 49 éves inárcsi asszonyt másfél hete kere...
Gyerekek melóban
Fakanalat és seprűt ragadtak a sztármamik csemetéi. Szigorúan befogják a kicsiket a házimunkába. Konkoly Ági például...
Dua Lipát várják a legjobban a Szigeten
A kaputól a pultokig, a pultoktól pedig a kempingig kísértük a Sziget Fesztivál első napjának látogatóit, megnéztük ...
Száz kilókat nyom fekve a világbajnok nő
Férfiakat megszégyenítő módon edzenek, több mint száz kilót is képesek kinyomni azok a sportolónők, akik a Fekvenyom...
Egy szépségkirálynő élete a szülés után
Mérföldkőhöz érkezett a gyönyörű szépségkirálynő élete, anyuka lett Kocsis Korinna. A fiatal sztármami Facebook csop...
Vér folyt a székesfehérvári kórházban, halálra rémült betegek kiáltottak segítségért
Rátámadtak a kórház egyik alkalmazottjára.
Bármikor jöhet a kistesó, elejtett pár szót a magyar sztár
Debreczeni Zita és Gianni Annoni mindig is nagy családot szeretett volna.
Az utolsó pillanatban menekültek ki a lángok közül - Tények 18.00
Egy családi ház melléképülete gyulladt ki, a szomszédok csak a füstre figyeltek fel... További részletek a Tényekben...
Ízekre szedték Berki Mazsit, Orosz Barbara a védelmére kelt
A műsorvezető élő adásban állt ki a gyászoló anyuka mellett.
Tények délben teljes adás, 2022. augusztus 11., csütörtök
BRUTÁLIS - 16-an sérültek meg egy buszbalesetben Budapesten. Egy szabálytalan sofőr hajtott a villamospótló elé, és ...