
Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról
A kazincbarcikai sportcsarnok melletti parkban tavaly tavasszal egy férfi fényes nappal akarta magát kielégíteni. A járdán ment, amikor szembe jött vele két ismeretlen, idős asszony. Ekkor támadt a hirtelen ötlete és miközben a két nőt nézte, akcióba kezdett.
Letolta a nadrágját megpróbálta magát izgalomba hozni, azonban észrevette, hogy meglátták őt a közelben szolgálatot teljesítő rendőrök.
Azonnal abbahagyta az önkielégítést, de elmenekülni nem tudott, még ott a parkban elfogták.
A park közelében élők szerint az utóbbi időben nem is ez volt az egyetlen eset, amikor valaki szeméremsértő módon viselkedett.
A férfit bíróság elé állították és szeméremsértés miatt 10 hónap fogházbüntetést kapott. A bíróság enyhítő körülményként értékelte, hogy a szatír mindent bevallott.
Ezzel szemben súlyosító körülmény, ahogy a vádlott speciális bűnismétlő, az az vele szemben korábban már hasonló eset miatt szabott ki ítéletet a bíróság.
A döntés azonban még nem jogerős, mert a védő három nap gondolkodási időt kért.

Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról

Lángba borult egy budapesti vendéglátóhely, többszázan menekültek

Egy bátor utas védte meg a kislányt egy miskolci villamoson

Élőben közvetítette a lakástüzet, és még beszólt a mentősnek is

Halálra verték az ünnepeltet Monoron a névnapi buliban

14 millió forintot tankoltak el fél év alatt a cég pénzén Kiskunhalason

Nekicsapódott a fénysorompónak, majd felborult egy kocsi Hódmezővásárhelyen

Fékezés nélkül csapódott a kamion rakományába Kunszentmártonnál - Videóval

Többen megsérültek, tűz ütött ki Csepelen

Gabonatároló tetejéről zuhant le egy férfi Hevesnél, nem élte túl

Rejtélyes horror: Holttestet találtak egy debreceni panelház tárolójában

Egy nőre bukkantak a járdán Ercsiben, drámai esetről érkezett a hír