
Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása
A fényűzés tetőfokát képviseli az a hét kocsiból álló japán vonat, amelyen utazva Kyushu szigetének csodáival ismerkedhetnek meg az utasok.
2013 őszén indították útjára Seven Stars in Kyushu névre hallgató luxusvonatot, amely már első ránézésre is a nem hétköznapiságáról árulkodik a fekete-arany külsejével. Odabent panorámás ablakok és különleges japán bútorok fogadják a tehetősebbeket.
Egyik, ha nem a legkülönlegesebb része a ryurei stílusú teázó, amely a valódi keleti teaházra emlékeztetően tatami szőnyegekkel van díszítve – írja a Foodandwine.com.
A mindössze tíz lakosztályból álló járat egy 3000 kilométeres utat tesz meg. A több napos kirándulások során az érdeklődők megismerhetik a sziget gasztronómiáját, történelmét, kultúráját, valamint a helyiek mindennapjait.
Háromféle szobatípus közül lehet választani, amennyiben valaki egyedül utazik, a legolcsóbbért mintegy 2,25 millió forintnak megfelelő jent kell kifizetnie, ha párban, akkor „csak” valamivel több mint 1,6 millió forintnyi jennel lesz könnyebb a pénztárcája.
A legdrágább lakosztályért egy párban utazónak megközelítőleg 2,25 millió, míg egy magányos kalandornak körülbelül 3,75 millió forintnak megfelelő jenbe kerül a kirándulás.

Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása

Nem véletlen, hogy másokat követünk – sokkoló kutatás leplezi le az influenszerhatás valódi okát

Egy apró útlevélhiba tönkreteheti az egész nyaralást

Innen indul a varázslat – Tilla titkos túrára vitte a követőit

Nem csak zenélt – csodát tett: elképesztő összefogást indított el Mága Zoltán

Stohl András már kollégáinak is bemutatta randipartnerét - Videó

Közös fotóval köszöntötte régen látott testvérét Kasza Tibi

Jákob Zoli kockahasat villantott, bomba formában van

Már zajlik az Exatlon Hungary Kihívóinak castingja

Stohl Andrást egy prosztata masszőr vette le a lábáról, videón a pajkos jelenet

Így jósoltak a szegedi medvék, kiderült, meddig marad a tél – Videó

A TV2 elsöprő sikerrel indította 2026-ot, 25 éve nem volt ilyen sikeres a csatorna