
Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus
Rámutatott: a KPMG legfrissebb globális kutatása 103 mutató alapján 32 országot vizsgált, ebben az összesítésben a 13. helyen áll az ország a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére tett intézkedések terén. Az ország 34 százalékkal csökkentette a szén-dioxid kibocsátását 1990 óta, amiben az energiaszektor dekarbonizálása kritikus szerepet játszott - mondta.
A kihívásokról szólva hangsúlyozta: a csapadékeloszlás változik, az átlaghőmérséklet emelkedik, új kórokozók jelennek meg. Emiatt több területen kellett megfogalmazni a feladatokat, a mezőgazdaságban, a vízgazdálkodásban vagy az egészségügy területén.
A következő évek technológiai irányait Magyarországon a Klíma és Meteorológia Platform, az Ipar 4.0, az 5G Koalíció, a Mesterséges Intelligencia Koalíció, az Autonóm Gépek Platform vagy a Magyarországi Drón Koalíció vetítik előre.
Magyarország Európában elsőként törvénybe iktatta a 2050-ig kitűzött kibocsátás-csökkentési célokat, folyamatosan felülvizsgálják az elfogadott dokumentumokat, így például a Nemzeti Hidrogénstratégiát, vagy a Nemzeti Akkumulátor Iparági Stratégiát.

Arról is beszámolt, hogy a környezetügy és a körforgásos gazdaság is a technológiai és ipari tárcához került.
Szót ejtett az ország kiszolgáltatott helyzetéről, arról, hogy a végső energiafelhasználás 35-40 százaléka földgáz alapú. A kihívást a lakossági, közületi gázfűtés arányának csökkentése jelenti.
Az ukrajnai háború miatt előtérbe került az energiabiztonság, ellátásbiztonság és Magyarország célja az orosz energiaimporttól függés csökkentése, végül a függetlenség elérése - hangsúlyozta.
Három stratégiai célt sorolt fel a miniszter: a földgázigény csökkentését az energiamixben, az alternatív energiaforrások (biomassza, biogáz, hidrogén) arányának növelését, valamint a növekvő villamosenergia-igény és -rugalmasság kiszolgálását.
Azt mondta, hogy átfogó intézkedéssorozattal 2030-ig a magyar földgázfogyasztás számottevően csökkenthető, de csak jelentős elektrifikációval párhuzamosan valósulhat meg. Az ország kitűzte a nettó zéró kibocsátás 2050-es elérését. Az ágazati terv 16 milliárd euró beruházást jelent, ami nagyrészt a villamosenergia-rendszer átalakítására megy, de a részletek kidolgozása még tart - közölte.
A kormányzati válaszok a klíma-, energiapolitikai és fenntarthatósági kihívásokra címmel megtartott előadásában Palkovics László kiemelte: a nemzetközi környezet rendkívül gyorsan változik, az uniós energiaminiszterek tanácsa várhatóan pénteken újabb javaslatokat fogalmaz majd meg.
MTI / Fotók: MTI/Koszticsák Szilárd

Egy Nógrád vármegyei óvodában is felütötte a fejét a veszélyes vírus

Háromezer forintért akartak agyonverni egy 77 éves férfit

Ruhásszekrénybe bújt a rendőrök elől a rabló

Helyreigazítás

Sokkoló videó készült a szentmártonkátái halálos horrorbalesetről

Sztrókot kapott vezetés közben egy nő, árokba hajtott – Fotó

Kalapács alá kerülnek az álomautók Óbudán

Letartóztatták a férfit, aki megölte volt élettársát Szolnokon

Elrabolta volt barátnőjét egy hajdú-bihari férfi, megverte és ruha nélkül az utcán hagyta

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

24 év után rács mögött az ajkai gyilkos szeretők

Csákánnyal akarta megölni volt élettársát egy férfi