
Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert
Már elindult a jelentkezés a legendás kvízműsorra, a részleteket Palik László műsorvezető osztotta meg a szerda reggeli Mokkában.
Az előző évad nagy siker volt, szép nyereményekkel távoztak a játékosok. Ezúttal több epizódban nyílik lehetőség a szellemi megmérettetésre, és néhány kulisszatitokra is fény derült.
Még lehet jelentkezni, de első körben ki kell tölteni egy általános műveltségi tesztet. Nem túl nehéz, de azért általa megszűrődik a jelentkezők száma. Utána egy több fordulós szereplőválogatás kezdődik, aminek a végén kiderül, hogy valaki ott ülhet-e a sorkérdésnél
- árulta el Palik László, hozzátéve azt is, hogy ő egyáltalán nem vesz részt ebben a folyamatban, csak a stúdióban találkozik a játékosokkal.
Számos műsorban kapott már vezetői szerepet, de bevallása szerint, minden feladat kapcsán van benne egy egészséges ,,félsz”.
Ez addig tart, amíg nem látom, hogy a néző hogyan reagál. Nem lehet borítékolni előre, hogy valami sikeres lesz, vagy nem
- vallotta be a műsor házigazdája, aki most ,,milliomos lázban ég”, ahogy fogalmazott.
Úgy látja komplexitást igényel a műsorban való részvétel.
Akinek nagy a tudásbázisa, jól szerepelhet, de akinek blokkol az idegrendszere, az könnyen kieshet. Ugyanaz megy végig bennem, mint a játékosban
- állítja Palik László azt is elárulva, hogy ő is csak a stúdióban látja először a kérdéseket.
A 50 milliós főnyereményre pályázók a TV2 Play felületén jelentkezhetnek a kvízműsorba!

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert

Kiderült, mikor búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert

Elhunyt Kiss Gábor - Megrendítő veszteség érte a villányi borvidéket

Rendkívüli műsorváltozás a TV 2-n, így tiszteleg a csatorna

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás

Soha nem látott aukciós rekord született Magyarországon

Karácsonyi klippel debütált a Tények műsorvezetője, Szentpéteri Eszter

„Nem voltam szép gyerek” – Tilla gyerekkori fotójával üzent

„Hat éve újra megszülettem” – Tóth Gabi megrázó vallomása kislányáról

56 évesen is ultraszexi szettben Jennifer Lopez, újra bizonyította, a kor neki csak egy szám

Tűzoltóautó érkezett a Róna utcába, kiürült a stúdió

Dráma a stúdióban, a Szerencselány elutasította a TV 2 műsorának ajánlatát