
Elhúzta előttünk a mézesmadzagot a tavasz, lelombozó előrejelzés érkezett
A téli idő komorsága és sokszor csontig hatoló hidege, a korai sötétedés a lassan múló idő érzését kelti. Mintha ez az évszak sohasem érne véget. A karácsonyi és az újévi ünneplés már a múlté, most csak a szürke hétköznapok vannak. Egyhangúnak tűnik minden, és a borús időjárás is rányomja az ember hangulatára a bélyegét.
Nem véletlen, hogy január harmadik hétfőjét az év legnyomasztóbb és legszomorúbb napjának tartják. A Blue Monday-nek nevezett nap Pál Dénest is arra késztette, hogy számba vegye, hogy miért is nehéz neki ez a téli időszak.
Az énekes a közösségi oldalán leírja, hogy milyen problémákkal kell most szembenéznie, amelyek máskor elkerülik. Ám nem áll meg itt, a rajongóitól segítséget is kér, hogy valahogy túllendüljön az év legnyomasztóbb napján.
Ti, hogy bírjátok ezt az év eleji szürkeséget? Én már teljesen kivagyok attól, hogy ha a gyerekekkel akarunk elindulni valahova, az minimum fél óra előkészületet igényel, meg egy tonna ruhát… és a végén akkor tudod, hogy nem fogsz fázni, ha már kb mozogni sem tudsz. Négy órakor, már szinte elkönyveled, hogy vége a napnak, pedig nyáron még este nyolc után is simán kiülünk beszélgetni vagy programot szervezni… Már számolom a napokat tavaszig. Ti hogy élitek meg ezt az időszakot? Van valami bevált trükkötök, amivel túlélitek ezt a hideg, szürke monotonitást? Jah és nem mellesleg, ma van a Blue Monday, ami az év legnyomasztóbb és egyben legszomorúbb napjának számít… Mondjuk szomorú nem vagyok, csak legszívesebben továbbléptetném ezt az időszakot, mint a sorozatok elején a főcímet
- írta a zenész.
Címlapfotó: Pál Dénes Hivatalos Instagram Oldala

Elhúzta előttünk a mézesmadzagot a tavasz, lelombozó előrejelzés érkezett

Kis Grófo: Hajrá, Orbán Viktor!

Háború vagy béke? Kis Grófo üzent a választások előtt

Kórházból jelentkezett Galla Miklós – fontos hírt osztott meg állapotáról

Történelmi pillanat Rúzsa Magdi életében – így reagált a hatalmas elismerésre

Rátalált a szerelem Kóbor János lányára, mutatjuk, ki rabolta el a szívét

Gönczi Gábor a Békemenetről: ,,Mi így mondunk köszönetet a magyar kormánynak"

Pápai Joci: ,,Orbán Viktor a világ legjobb politikusa"

Átadták a Kossuth- és Széchenyi-díjakat

Kökény Dani legújabb dalában a béke fontosságára hívja fel a figyelmet

Videón február legszebb gólja, Szoboszlai rúgta

Dupla duettekkel készülnek A Nagy Duett hírességei