
Férjhez ment a Szex és New York sztárja
Varga Csaba pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül első magyarként szeretné megmászni a Himalája-hegység tibeti oldalán (Kína), a nepáli határhoz közel magasodó hegycsúcsot - hangzott el az M1 csatorna Ma este című műsorában pénteken.
Ez már a tizenegyedik év, hogy nyolcezres expedíción veszek részt, idén a cél a Sisapangma, amelyre magyar hegymászónak eddig még nem sikerült feljutnia, és én szeretnék lenni az első, akinek ez sikerül
- hangsúlyozta Varga Csaba a műsorban.
A hegymászó eddig hat 8000 méternél magasabb hegycsúcsra jutott fel. Mint mondta, a világ 14 nyolcezres csúcsa közül nem a Sisapangma a legmagasabb, de nagy próbatételt jelent egy technikás keskeny gerinc, amely felvezet a 8027 méteren lévő főcsúcsig. Az igazi kihívás a magas hegyekben a saját erőből történő megmászás, amihez előtte több akklimatizációs körre van szükség - magyarázta.

A nagyváradi hegymászó szombaton indul Budapestről Nepál fővárosába, Katmanduba. Pár nap pihenés és különféle adminisztrációs ügyek intézése után csapatával együtt autóval teszik meg az utat Nepálból Kínába. Nagyjából 3-4 nap alatt érik majd el az alaptábort, amely mintegy 5 ezer méteren található. Az akklimatizálódás után várhatóan május elején kezdi majd meg a csúcstámadást - mondta.
Varga Csaba hangsúlyozta, hogy a hegymászás folyamatos felkészülést igényel, mindig formában kell lenni, ezért rendszeresen erőnléti gyakorlatokat végez, fut, túrázik és ahogy az ideje engedi, több teljesítménytúrán és tájfutó maratonon vesz részt.
A hegymászó elmondta azt is, hogy a közmédia Hazajáró című magazinműsorának Facebook-oldalán lehet nyomon követni az expedíció történéseit.
Varga Csaba eddig hat 8000 méternél magasabb hegycsúcsra jutott fel pótlólagos oxigén és magashegyi teherhordók igénybevétele nélkül: 2013-ban a Gasherbrum II (8035 m), 2014-ben a Broad Peak (8051 m), 2017-ben a Manaszlu (8163 m), 2019-ben a Gasherbrum I (8068 m), 2021-ben a Dhaulagiri (8167 m), 2023-ban Nanga Parbat (8125 m) hegycsúcsot hódította meg.
MTI/Fotó: Varga Csaba Hivatalos Instagram oldala

Férjhez ment a Szex és New York sztárja

Veréb Tamás beadta a derekát, nem tudott ellenállni felesége kérésének

Meglepő sz*xkérdések taroltak a neten 2025-ben

Könnyeket csalt a férje szemébe Katona Szandra

Kiderült, mi lett Fejes Tamás jótékonysági licitjével

A vasárnapi döntőben jön az év televíziós bejelentése

Freddie elmesélte, új ünnepi hagyományai vannak

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert

Kiderült, mikor búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert

Elhunyt Kiss Gábor - Megrendítő veszteség érte a villányi borvidéket

Rendkívüli műsorváltozás a TV 2-n, így tiszteleg a csatorna

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás