
Meglepő kulisszatitkok a Reszkessetek, betörők! ikonikus jeleneteiről
Múltját dolgozta fel a Bánj velem szépen című dalában Király Linda. Az énekesnő maga is részese volt egy bántalmazó kapcsolatnak, ám úgy véli, az emberek közben észre sem veszik, miben élnek, csak utólag tudatosul bennük.
Már azt sem tudtam, ki vagyok
– magyarázta a szerdai Mokkában. Szerinte, ha szeretünk valakit, mindig kifogásokat keresünk a rossz tetteire, és letagadjuk a nyilvánvalót is.
Számára is rengeteg időbe telt, hogy helyre tegye magában a történteket, az új számban pedig próbált nagyon őszintén megnyilvánulni.
Az énekesnő szerint azonban a dal mondanivalója ennél sokkal összetettebb, hiszen nemcsak volt párjától, hanem a közönségtől is sok bántalmazást elszenvedett, meglátása szerint az emberek képtelenek észrevenni, mire lehet képes akár egy szó, ha rosszkor, rossz helyre talál.
Király Linda reméli, sikerült olyan szöveget megalkotni, amely mások számára is gyógyító hatású lesz, számára felért egy terápiával, míg írták.
A felgyülemlett keserűséget hamarosan ki is táncolhatja magából, hiszen a Dancing with the Stars következő évadának versenyzője lesz.
Azért vállaltam el, hogy magamnak egy picit bizonyítsam azt, hogy igen is tudom szeretni azt a testet, amiben éppen vagyok
– mondta, és szeretné bátorítani a hasonló alkatú nőket, a végre pedig talán még táncolni is megtanul.

Meglepő kulisszatitkok a Reszkessetek, betörők! ikonikus jeleneteiről

Leleményes gazdi tippek, amikkel túljártak a szőrös ,,Grincsek” eszén

A karácsonyfa-szindrómának komoly tünetei lehetnek

Miért esszük ezeket az ételeket az egyik legnagyobb ünnepünkön?

Íme, a világ legbizarrabb ünnepi szokásai - Miért lépkednek fejszére a csehek?

Boszorkányok, szalma, jóslás - egészen más volt régen az ünnep Magyarországon

Nem csak a gyomor bánhatja, a szív is jelezhet az ünnepek alatt

Uborka a feldíszített fenyőbe rejtve?

Ez a világ legnagyobb karácsonyi slágere - lehetetlen elmenekülni előle

Először posztolt ennyire bensőséges képeket a kisfiáról Szabó Ádám

Béke, hála és rengeteg pihenés – Ezt kívánja mindenkinek Kapu Tibor

Közel 30 kiló halból készít halászlét a Kincsvadászok műkereskedője