
Dankó Dávid története: fontosak számára a gyökerei
Drámai pillanatok törték meg szerdán a Farm VIP piros csapatának nyugalmas reggelét, Kótai Misi ugyanis úgy döntött, hogy nem bírja tovább, mentális fáradtságára hivatkozva feladja a versenyt. Csapattársai természetesen elfogadták a döntését, de nem tudták sokáig leplezni, hogy mélyen megérintette őket az ökölvívó elvesztése. A sportoló csütörtök reggel a Mokkában elmesélte, hogy a családja hiánya miatt döntött végül a hazatérés mellett, ugyanakkor azt sosem gondolta volna, hogy csapattársaiban ilyen fájdalmat okoz majd a bejelentése.
Két nagyon fontos dolog lebegett a szemem előtt, amikor bementem. Az egyik az volt, hogy kíváncsi voltam, meddig bírom. Ez nagyon messze áll már tőlem, de persze, vidéki gyerek voltam, de az életem már 30 éve nem erről szól. Nagyon a közelében sem vagyok az ilyen dolgoknak, nem is sátorozok. A másik pedig az, hogy sosem voltam ilyen sokáig távol a családomtól
– árulta el a profi bokszoló, aki büszke arra, hogy ilyen sokáig bírta a farm világát.
Kótai Misi élete egyik legjobb élményeként emlékszik vissza az első játékra, ekkor azonban még a sárga csapathoz tartozott. Elmesélte, hogy abban az időszakban még csak ismerkedtek a játékosok, és mindenki maximálisan szeretett volna teljesíteni a feladatban. Annyira, hogy senki nem vette észre, hogy ő időközben félrevonult, és megpihent egy hűvös helyen. A humoros pillanatok ellenére azonban igyekezett ő is minden telhetőt megtenni, hogy előre vigye a csapatot, és nagyon hálás, hogy társaiban barátokra is lelt.

Dankó Dávid története: fontosak számára a gyökerei

Nem akárkinek a karjaiban videózták Gelencsér Timit, mutatjuk a romantikus jelenetet

Szomorú hírt közöltek: meghalt Ambrus László

Feszülten készülnek a csapatok az első végjátékra

Arcokat lát mindenütt? - Meglepő magyarázat született az egyik legfurcsább emberi jelenségre

Páros belépőt lehet nyerni a Nagy Duett szombati döntőjére

Elszakadt a cérna: Halász Jázmin már nem bírta szó nélkül

Meghalt Paulin Ferenc professzor

„Veled vagyunk!” – Orbán Viktor is üzent Rubint Rékának

Megtalálták A Nagy Ő sztárjának holttestét, kiderültek a részletek

Dráma a TV 2 stúdiójában, kiderült, kik jutottak be A Nagy Duett döntőjébe - Videó

Ezért locsolkodunk húsvétkor, kiderült, mi van a hagyomány mögött


