2025. december 07. vasárnap, Ambrus
8°C Budapest

Összeomlott az Ázsia Expressz sztárja, zokogva vallotta be, hogy nem bírja tovább

Barbinek Paulát még édesanyja, Tallós Rita sem tudta megvigasztalni.
Tenyek.hu
2025. október 01., szerda 19:01
Vágólapra másolva!

A középdöntő hetében már nincsen védettsége az Ázsia Expressz versenyzőinek, ami azt jelenti, hogy igencsak oda kell tenniük magukat, ha tovább szeretnének jutni. Amellett pedig, hogy most minden erejüket be kell vetniük, nehezítést is kaptak, hiszen teljesen új felállásban kell készülniük a döntőre, amelyre majd Baliban kerül sor.

A hatalmas nyomás alatt azonban nem sikerült mindenkinek tartania magát. Tallós Rita lánya, Paula például sírva omlott össze a kamerák előtt. Noha édesanyja próbálta őt megvigasztalni, Paula nem tudta visszatartani a könnyeit.

– vallotta be elcsukló hangon Barbinek Paula a kalandreality szerdai adásának előzetese szerint.

– tette még hozzá az Ázsia Expressz versenyzője.


Komoly dolog van Paula összeomlásának hátterében

Paula már nem először reagált hevesen a kalandrealityben, ám a színésznő nemrég édesanyjával közösen adott interjút a Tények Plusznak, melyben elárulta, hogy kirohanásai mögött komoly diagnózis áll. Paulát 35 évesen diagnosztizálták autizmussal, ami mellett komplex ADHD-ja is van.

– magyarázta Barbinek Paula.

Nyitókép: TV2 Ázsia Expressz

+Ez is érdekelheti

+Címoldalról ajánljuk