
Hihetetlen, hogy mennyi időt töltünk netes videókkal
Hadas Alfréd a pénteki Mokka vendége volt, és a mögötte álló nehéz időszakról, valamint jövőbeli céljairól mesélt.
A zenésznek nemrég ért véget másfél éves kapcsolata, aki 7-8 hónapra össze is költözött volt kedvesével, azonban az eléjük gördülő akadályok miatt úgy döntöttek, külön utakon folytatják.
Valahogy nem találtuk meg egymás mellett azt a számítást, amit kerestünk
– árulta el a rapper. Alfréd úgy érezte, túl komolyra fordult az egész úgy, hogy még mindketten nagyon fiatalok.
Az érzelmek nem hazudnak soha, hogyha az ember azt érzi, most mennie kell
– osztotta meg a zenész a történtekkel kapcsolatos gondolatait.
Az elmúlt években próbáltam valami kapcsolatba menekülni, most inkább szeretnék szingli lenni és megélni az álmaimat
– hangsúlyozta a rapper, akinek jelenleg fő célja a zenei önmegvalósítás.

Hihetetlen, hogy mennyi időt töltünk netes videókkal

Karácsonyi gesztus: György herceg apja nyomdokaiba lépett

Meghalt Kemenes Fanni

Megható üzenet: Leslie Mandoki Demjén Ferencet köszöntötte születésnapján

Karácsonyi csoda a nappaliban: Ettől marad sokáig friss az élő fenyő

Hihetetlen gyorsan felnőtt Szandi fia, szalagavatós fotón mutatta meg Csabit a büszke anyuka

Hihetetlen, kit szúrt ki Gáspár Győző, egy ismerős arc tűnt fel a közönség soraiban

Rendkívüli ünnepekre készül a Vatikán: XIV. Leó pápa első karácsonya egybeesik a szentév lezárásával

Rubint Réka is elmondta a véleményét az ausztráliai terrortámadásról

Meghan Markle megható családi képpel kívánt boldog ünnepeket

Ő sem kivétel: Ünnepi készülődéséről posztolt Ördög Nóra

Végső búcsút vettek Kálloy Molnár Péter színművésztől