
Breaking News a nyíregyházi macihíradóban, kiakadt a cukiságmérő
Megrázta az egész művészvilágot a hír, hogy Tompos Kátya daganatos betegséggel küzd. A fiatal színésznőért összefogott a szakma, adománygyűjtést, illetve egy jótékonysági koncertet is szerveztek.
A szerdai Mokkában Dolhai Attila elárulta, osztálytársak voltak a színművészeti egyetemen Tompos Kátyával, és mivel egy nagyon jó közösség alakult ki, máig szinte mindent tudnak egymásról, és rendszeresen találkoznak.
A színész elmondta, pályatársa egy rendkívül zárkózott és érzékeny személyiség, éppen ezért próbálta meg az egészségügyi problémáit is magában tartani addig, amíg lehetett.
Szüksége van a segítségünkre, mindannyiunk segítségére anyagiakban és lelkiekben is
– tette hozzá Dolhai Attila, aki örül, hogy fiatal művésznő beszélt a betegségéről, hiszen így mellette tudnak lenne a barátai, és nem válik annyira kiszolgáltatottá.
Állapotáról keveset tudni, mindössze egy-két napja térhetett haza egy németországi kezelésről.
Az összefogás ereje óriási, hiszen Dolhai Attila szerint már több ezren támogatták pénzadománnyal Kátya gyógyulását, május 25-én pedig egy jótékonysági rendezvényt tartanak Szegeden, ahol fellépnek mindazok, akik a színésznőhöz közel állnak.

Breaking News a nyíregyházi macihíradóban, kiakadt a cukiságmérő

A Nagy Ő: Mónika sírva fakad. Vajon meddig bírja elviselni a feszültséget?

Csak a romok maradtak: Sokkoló felvételek készültek Kovács Reniék megsemmisült házáról

Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása

Nem véletlen, hogy másokat követünk – sokkoló kutatás leplezi le az influenszerhatás valódi okát

Egy apró útlevélhiba tönkreteheti az egész nyaralást

Innen indul a varázslat – Tilla titkos túrára vitte a követőit

Nem csak zenélt – csodát tett: elképesztő összefogást indított el Mága Zoltán

Stohl András már kollégáinak is bemutatta randipartnerét - Videó

Közös fotóval köszöntötte régen látott testvérét Kasza Tibi

Jákob Zoli kockahasat villantott, bomba formában van

Már zajlik az Exatlon Hungary Kihívóinak castingja