Összeesett az edzésen a válogatott Blázsovics Péter, csapattársa küzdött az életéért

Edzésen rosszul lett és összeesett a válogatott röplabdázó, Blázsovics Péter, akinek egy csapattárs gyors beavatkozása mentette meg az életét.

Az eset néhány napja történt a DEAC Extraligás férficsapatának edzésén.

Blázsovics Péter - aki az utóbbi idényben Szlovéniában játszott, előtte pedig hat évig volt a Kazincbarcika szélső ütője - csak a következő szezontól erősítené a fekete-fehéreket, de a korábbi együttese számára véget ért a bajnokság, így részt vett a DEAC foglalkozásán.

A debreceni klub honlapjának szombati beszámolója szerint a 28 éves játékos elkezdte a munkát, majd váratlanul rosszul lett, összeesett, elvesztette az eszméletét. Rögtön a segítségére sietett az együttes egyik játékosa, Árvai Péter, aki orvos. Érzékelte, hogy a csapattársának nincs pulzusa, ezért azonnal megkezdte a szívmasszázst.

Zajlott az edzés, Peti pedig pont mögöttem ütött, így nem láttam

- mondta Árvai Péter, a DEAC feladója, aki korábban két és fél évig dolgozott a Debreceni Egyetem Neurológiai Klinikáján, jelenleg a Berettyóújfalui Campus neurológusa, emellett pedig feltalálóként a hasonlóan hirtelen rosszullétek gyors diagnosztizálásán dolgozik.

Aztán az egyik csapattársam szólt, hogy Peti elesett. Görcsrohama kezdődött, egy embernél ez általában néhány percig tart, utána magához tér, de nála nem így történt. Leállt a légzése és a keringése, ezért elkezdtem az újraélesztést. A csapattársaim között voltak orvostanhallgatók is, akiknek már van alapképzése, ők segítettek. Végeztem a mellkaskompressziót, a többiek közben hívták a mentőt. Megérkezett a mentő, Petit áttették a saját gépeikre, amik jelezték, hogy kamrafibrilláció áll fenn. Le is adták a sokkot, még a szakma szabályai szerint harminc másodpercig tartott az újraélesztés, majd visszajött a légzés, kinyitotta a szemét. Ahogy kapta az oxigént, kezdett magához térni. Az újraélesztésekről azt kell tudni, hogy kevés százaléka sikeres, és még kevesebb az, amikor a beteg teljes életet tud utána élni, de úgy néz ki, Petinek ez sikerülhet. Jó érzés volt másnap reggel a köszönőüzenetére ébredni. Írta, hogy megvan és él.

Blázsovics Péterrel korábban még soha nem fordult elő hasonló eset, nem lett rosszul sem edzésen, sem máshol. A szokásos sportorvosi vizsgálatok sem mutattak ki semmi rendellenességet.

"Semmi előjele nem volt ennek a rosszullétnek" - mondta.

Elkezdtem az edzést, majd filmszakadás. Később képek villantak fel a mentőautóból, de teljesen csak a kórházban tértem magamhoz. Örökké hálás leszek Árvai Petinek, amiért megmentette az életemet. Nem győzöm neki eléggé megköszönni, amit értem tett. Az eddigi vizsgálatok szerint minden rendben, de még vár rám egy szív ultrahang is, ami sorsdöntő lehet a jövőmet illetően. Bízom benne, hogy folytathatom a sportot, nagyon szeretnék a következő szezonban a DEAC-ban játszani, de nyilván az egészség fontosabb.

A játékos jelenleg is az intenzív osztályon van megfigyelésen.

Forrás: MTI/ A címlapfotó illusztráció: OMSZ hivatalos Facebook-oldala

2024. április 13. 13:32
Elemző a Mandinernek: Ezt a vitát Orbán nyerte!
Magyar Péter és Dobrev Klára hiába akciózott Strasbourgban, a kormányfőt nem tudták megszorongatni, ő komplex tervet...
Járókelőket késeltek meg az utcán, ketten életveszélyben vannak
A támadó robogóval megpróbált elmenekülni, de elfogták.
Megrázó részletek: A Bükkben, sziklán lógva találták meg az eltűnt nőt
Nagy erőkkel keresték.
Előrehozott választások lesznek, feloszlatták a parlamentet Japánban
Október 27-ére tűzték ki a voksolást.
Lesújtó tragédia: Szörnyethalt két kutyasétáltató az utcán
Esélyük sem volt túlélni.
Segítség, valami nem stimmel!
Sokkolóak az adatok, rohamosan emelkedik a fiatal rákos betegek száma. Hogy mi állhat a háttérben? Az elhízás, a mik...
Vérlázító átverés!
Meglopták Jákob Zolit, csúnyán visszaéltek a képeivel, a videóival és a hangjával is. Ráadásul rengetegen bedőltek a...
Egy senki vagy, ennyi!
Áll a bál, egymásnak esett Szabyest és PSG Ogli. A fiatal influenszer szuttyadéknak nevezte a kőgazdag fiatalt, szer...
Igaz a hír, megműtöttek!
Ha Bea asszonynak, azaz Gáspár Beának mutatnak egy képet mondjuk 30 évvel ezelőtt, hogy 2024-ben ő sztár lesz Magyar...
Rendőrség, kezeket fel!
Dílerek, csalók, bűnözők, rossz arcok, akciófilmbe illő jelenetek, amikbe mi mind belekóstoltunk, de ez maga volt a ...

Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
Halálos baleset történt a 4-es főúton Újfehértónál
A baleset helyszínén teljes útlezárás van érvényben - írták a police.hu oldalon
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Karambol a 4-es főúton Nyíregyházánál - Teljes útzár!
A 262-es és 263-as kilométer között teljes szélességében lezárták a főutat.
Halálos baleset történt a 85-ösön, a szomszédos vármegyében
20:34 - A sofőr meghalt
Felborult egy autó a 84-esen főúton
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Felborult egy autó a 84-esen, Lövőnél
A tetejére borult egy személyautó a 84-es főút 95-ös kilométerénél, Lövő térségében. A balesethez a sopronkövesdi hivatásos és a völcseji önkéntes tűzoltók érkeztek ki, akik rögzítették, majd áramtalanították a járművet. Az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom - közölte péntek este a katasztrófavédelem.
Kamion és kisteherautó ütközött össze az 5-ösön, Lajosmizsénél
A 66-os és 65-ös kilométer között félpályán halad a forgalom.
Karambol a kórház közelében Nyíregyházán
Két személygépkocsi ütközött össze a Szent István utcán Nyíregyházán péntek délután. A vétlen autóból egy sérültet kórházba szállítottak. A baleset okát a rendőrség vizsgálja.
Baleset történt a 4-es főúton Kőlaposnál
Egy személy megsérült abban ráfutásos balesetben, ami pénteken délután történt a 4-es főúton Kőlapos közelében. A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.
Kerékpározás közben telefonált egy nő Egerben, súlyos baleset lett a vége
Az ügyészség vádiratában pénzbüntetés kiszabására tett indítványt.
Baleset történt Zalaegerszegen
Baleset történt Zalaegerszegen a Hock János utca 92-nél péntek délután 4 óra tájt. A helyszíni szemle időtartama 1 órát vesz igénybe. Torlódás és lezárás nincs a helyszínen, de mindenki körültekintően vezessen. 

Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Csókolózós képpel tudatták: fiatal üzletemberbe szerelmes Gáspár Virág
Szerelmükről adtak bizonyítékot.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most jött: halálos horrorbaleset történt az M3-ason - helyszíni fotók
Halálos baleset történt kora este az M3 autópálya Budapest felé vezető oldalának 31-es kilométerszelvényében. A rendőrség beszámolója szerint egy 43 éves ukrán sofőr kocsijával hátulról nekiütközött az előtte forgalmi okból lassító 33 éves mogyoródi férfi által vezetett teherautónak, amiben egy 51 éves férfi is utazott.
Most derült ki: június óta rákkal küzd a képernyőről eltűnt műsorvezető
Nagyon népszerű arca volt a híradónak.
Baleset történt a 85-ös főúton: a sofőr a helyszínen életét vesztette
A helyszínen életét vesztette a sofőr.
Baleset a Paksi Atomerőműnél: többen is megsérültek!
A rendőrség adott tájékoztatást a történtekről.
Kiderült a titok az Aldi pénztárosairól - ez minden egyes vásárlót érint!
Ez segít alacsonyan tartani az árakat.
Krausz Gábor fotóját máris egy társkeresőn látták viszont
A sztárt egy társkeresőn találták meg.
"41 éves vagyok, és hozzámentem a legjobb barátom iskolás fiához – ő 16 éves"
Legjobb barátja fiához ment feleségül egy 41 éves nő és állítja, ez legális.
Még csak 15 éves, de meseszép: Jázmin lehet Palvin Barbi utódja
Kifutóról álmodik.