
A Nagy Ő: Mónika sírva fakad. Vajon meddig bírja elviselni a feszültséget?
Egy darabka emléket osztott meg a nyarából rajongóival Kiszel Tünde az Instagramon. A fotómodell a napokban egy olyan felvételt töltött fel közösségi oldalára, amelyet még olaszországi nyaralása során készítettek családi videó céljából.
A most közzétett pár másodpercet először le akarta vágni, ám barátnője meggyőzte, hogy ne szégyellje a történteket.
Több hullám ugyanis csúnyán kibabrált a pózoló Kiszel Tündével, az első a papucsától is megfosztotta, a második után pedig már csuromvíz volt a feje is, ezért nem jókedvében, de meg kellett emelnie a kalapját.
A követői egyáltalán nem bánták, hogy láthatták a kissé félresikerült videót, és imádják, hogy a celeb önmagát adja minden helyzetben.
Címlapfotó: Mokka

A Nagy Ő: Mónika sírva fakad. Vajon meddig bírja elviselni a feszültséget?

Csak a romok maradtak: Sokkoló felvételek készültek Kovács Reniék megsemmisült házáról

Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása

Nem véletlen, hogy másokat követünk – sokkoló kutatás leplezi le az influenszerhatás valódi okát

Egy apró útlevélhiba tönkreteheti az egész nyaralást

Innen indul a varázslat – Tilla titkos túrára vitte a követőit

Nem csak zenélt – csodát tett: elképesztő összefogást indított el Mága Zoltán

Stohl András már kollégáinak is bemutatta randipartnerét - Videó

Közös fotóval köszöntötte régen látott testvérét Kasza Tibi

Jákob Zoli kockahasat villantott, bomba formában van

Már zajlik az Exatlon Hungary Kihívóinak castingja

Stohl Andrást egy prosztata masszőr vette le a lábáról, videón a pajkos jelenet