
Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson
Egy magyar és egy iraki férfi még 2018-ban, börtönbüntetésük során ismerkedtek meg és szinte azonnal megvolt köztük az összhang, így elhatározták, hogy szabadulásukat követően közösen, egy hálózatot felépítve folytatják majd az illegális migránsok Ausztriába szállítását. J. Mihály és az iraki állampolgárságú Mozore Hoshink legközelebb 2021-ben, már szabad emberekként ismét találkoztak és elkezdték kidolgozni kezdetleges tervüket. Saját magukon kívül egy férfit még beavattak az üzlet részleteibe, ő volt az, aki az illegális bizniszbe beszervezte a sofőröket. Feladatuk a határsértők szállítása volt, illetve előfutóként, vagy biztosítóként funkcionáltak. A bűnszervezet így már 16 fősre duzzadt és szinte mindent Mozore Hoshink irányított, míg itthon magyar állampolgárságú társa volt a főnök.
A szervezők és a sofőrök között a kommunikáció általában internetes chat alkalmazáson vagy SMS-en keresztül, néhol telefonos hívással zajlott, de egymásnak küldött videókkal is igazolták, ha a migránsokat a magyar-szerb határon felvették, majd akkor is, mikor már átjutottak Ausztriába. A szolgáltatásért cserébe 500 eurót, mai árfolyamon átszámítva mintegy 192 ezer forintot kértek, amit az érintettek az úgynevezett hawala rendszeren keresztül utaltak át. A sofőrök ebből alkalmanként 50–100 ezer forintot kaptak, a fennmaradó összeg a főnökök markát ütötte.

Fotó: police.hu
A bűnszervezet 2021 augusztusában legalább 13 alkalommal nyújtott ilyen módon segítséget az illegális bevándorlóknak, ezzel pedig összesen 13 millió forintra tettek szert. Végül azonban egy-egy szállítmány megbukott, és a sofőröket elfogták a rendőrök, a dominóhatás következtében pedig az egész szervezet lelepleződött.
Mozore Hoshink egyelőre szökésben van, ellene európai és nemzetközi elfogatóparancs van érvényben.
A nyomozás a múlt héten befejeződött, az iratokat a hét elején vádemelési javaslattal megküldték a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészségnek. Mivel az iraki állampolgárságú férfi távol lévő terheltnek nyilvánították, körözése mellett is elítélhető – írta meg a police.hu.

Egy öt kilogrammos harcsa utazott egy budapesti villamoson

Van, ahol van esély a fehér karácsonyra Magyarországon

Aknafedő alatt ért véget az ózdi tolvaj karrierje

Üldözés közben gázolt halálra egy biciklist egy drogos ámokfutó Győrnél

Holttestet talált Tokajnál egy kiránduló

Vascsővel rabolt ki egy 90 éves nőt Jászárokszálláson

Senki ne egye meg! Mérget találtak egy mirelit gyümölcsben

Frontális ütközés a 4-esen - autó csapódott traktorba Püspökladánynál

Cél, hogy elkerüljük az ilyen kamionos helyzeteket - videókkal

Bozótvágó késsel sebesítette meg exét egy férfi Várpalotán

Halálos áldozatot követelt a gyilkos gáz Nyíregyházán

Rohanásból lett gázolás Tökölön, sokáig küzdöttek a gyalogos életéért