
Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart
Világszenzációnak számított évtizedekkel ezelőtt, amikor egy meddőnek minősített nő először vett részt lombikprogramban. Ennek eredményeként végül megszületett Louise Brown, aki orvosai kérésére a Joy, azaz öröm nevet is megkapta.
Ettől a pillanattól kezdve bombaként robbant be az eljárás a világon, ami alapjaiban változtatta meg a reprodukcióhoz való hozzáállásunkat, ma pedig már több millió édesanyának adnak reményt ezzel a forradalmi beavatkozással. Dr. Vereczkey Attila meddőségi specialista a pénteki Mokkában elmondta, az elmúlt közel öt évtized alatt hatalmas változásokon ment keresztül a lombikprogram, így ma már egyre eredményesebben, egyre fejlettebb technológiákkal végzik el az édesanyákon a beavatkozást.
A hatékonyság folyamatosan nő, a technológiák javulnak, hihetetlen kutatás, innováció, tudomány van az eredmények mögött egyébként, tehát minden megszületett kisbaba olyan értelemben is egy csoda, hogy hihetetlen mennyiségű pénz, kutatói munka és innováció kell ahhoz, hogy ez létrejöjjön. Tehát az eredményesség egyre nő
– emelte ki a szakértő, hozzátéve, ez részben függ a páciens állapotától és az intézmény vagy ország szakmai programjától is.
A szakértő kiemelte, Louise édesanyjánál egy nagyon tipikus probléma lépett elő, ami nem más, mint a petevezeték elzáródása. Ez jelenleg a meddőség egyik leggyakoribb oka, nagyon sok betegség, gyulladás is tud ilyen zavart okozni. Joy megszületése azonban jó motiváció minden hasonló problémával küzdő nőnek, a gyermekáldás lehetősége ugyanis hamarosan egy karnyújtásnyira lehet minden nő számára.

Hajszálon múlt, hogy kijutottak, katonák mentették ki a népszerű magyar zenekart

Pénteken kiderül, ki lesz a Séfek Séfe 7. évadának győztese

A Tankcsapda kilenc év után újra a Sportarénában lép fel

Nem mindennapi kincs került elő – Fertőszögi Péter azonnal tudta, mi a teendő

Megrázó titkok a csillogás mögött: megszólalt Britney Spears egykori bizalmasa

Van egy módszer, amit sokan utálnak, pedig a szervezet hálás érte

Megható pillanat: sosem látott fotóval idézte fel édesanyját Vilmos herceg

Tóth Gabi megszólalt a kritikákról, és nem fogta vissza magát - videóval

Megrendítő sorokkal jelentkezett Leslie Mandoki – ezt üzente március 15-én

Könnyekben tört ki Fekete Pákó, nem bírta tovább

Elhúzta előttünk a mézesmadzagot a tavasz, lelombozó előrejelzés érkezett

Kis Grófo: Hajrá, Orbán Viktor!