Őrült ünnepi szokások lepték el az internetet, így néz ki egy fenyő, miután relaxációs fürdőt vett

Mindenki másképpen készül az ünnepekre, szokásaink pedig sokszor még a saját családunkon belül is konfliktusokat szülhet. Advent első hétvégéjéhez közeledve mutatunk néhány furcsa karácsonyi videót, ami igazán megosztotta az internetezőket.

A karácsony sokak számára az év legfontosabb ünnepe, éppen ezért már hetekkel az ünnepek előtt elkezdik a lelki ráhangolódást. Díszítési-, főzési- és ajándékozási szokásaink azonban gyakran még családon belül is konfliktusokat okoznak, hiszen nem ritka, hogy esetleg szüleink vagy élettársunk más hagyományokat követnek az adventi időszak alatt. Legyen szó a műfenyő vagy igazi fenyő konfliktusról, vagy a karácsonyfa díszítésének pillanatáról, esetleg az ünnepi menüről, minden családnak megvannak a saját szokásai. Vannak viszont olyanok, akik szeretnek teljesen eltérni a megszokottól, ezeket pedig az interneten is előszeretettel megmutatják.


Karácsonyfa-zuhanyzás

A műfenyők táborát erősítők bizonyára minden évben szembesülnek azzal a problémával, hogy a szekrény aljából előszedett fa nem csak amolyan „szekrényszagú”, de még koszos is. Annak ellenére, hogy dobozban tároljuk, előfordulhat, hogy piszkosan kerülnek elő, erre a problémára viszont van már egy igazán jó megoldás. A furcsa szokásról készült videó igazán megosztotta a kommentelőket, a TikTok felhasználó ugyanis szó szerint megfürdeti egy kád vízben a karácsonyfáját.


Karkötő stílusú díszítés

Piros, arany, kék vagy rózsaszín: a karácsonyfa díszítés sokaknál minden évben komoly fejtörést okoz, hiszen ma már tényleg minden színben, formában és méretben vásárolhatunk díszeket. Vannak, akik a hagyományoshoz ragaszkodnak és vannak, akik szeretik az aktuális trendeket követni, a díszes karácsonyfák pedig hétről hétre ellepik a közösségi oldalakat. Egy lány viszont idén úgy döntött, hogy igazán egyedi díszítési módot választ, amik végeredményben pont úgy néznek ki, mintha egy gyöngyökből fűzött karkötőt tekert volna a fa köré.


Letisztult vagy túldíszített?

A karácsonyfa díszítés csodája, hogy a fa akkor is lehet gyönyörű, ha szinte egyáltalán nem teszünk rá semmit. És akkor is, ha szinte alig látszódik ki a színes gömbök és masnik halmazából. Ezekben viszont szintén akadnak nagyon ellentétes vélemények. Egy lányt például több hozzászóló azért támadott videója alatt, mert úgy érezték, hogy nem elég díszes a karácsonyfája, amire idén néhány fekete és fehér masnit álmodott meg.


Címlapfotó: TikTok/@rhema.br

2023. december 01. 18:13
A Fidesz kommunikációs igazgatója legújabb Facebook-bejegyzésében élesen bírálta a baloldalt, amiért szerinte alapta...
A rendőrségi jelentés szerint Vályi István is részt vett a Szőlő utcai ügyet elferdíteni kívánó politikai akcióban.
A brüsszeli bürokraták ki akarják vezetni a rezsicsökkentést, és azt akarják, hogy az emberek piaci árat fizessenek ...
Simonovics András, a Tisza párthoz közel álló szakértő úgy fogalmazott: lehet gondolkodni reformokon, de nem kell ez...
Míg a jelenlegi kormány mindig az adócsökkentés kormánya, ellenfelei, a baloldali pártok, ide értve a Tisza Pártot i...
Az Egyesült Államok nem fogja megengedni, hogy Izrael a területéhez csatolja Ciszjordániát – jelentette ki Donald Tr...
Tarr Zoltán kijelentéséből egyértelműen látszik, hogy az etyeki elszólás – amikor azt mondta, hogy „először meg kell...
Hagyományos pénteki reggeli rádióinterjújában ismertette Orbán Viktor miniszterelnök a legfrissebb kormányzati dönté...