
Váratlan bejelentést tett az MVM: sok ügyfél már most pénzhez juthat
Mukics Dániel azt írta: az elmúlt hetekben folyamatos volt a csípőszúnyoglárvák gyérítése a nagyobb folyók mentén, valamint a Balaton, a Velencei-tó és a Tisza-tó térségében.
Először a Tisza kisebb áradása hozott létre ideális élőhelyeket a szúnyogok számára, majd a Duna mentén is létrejöttek a tenyészőhelyek. Az árvízi szúnyogfajok a folyók mentén, az ártéren helyezik el tojásaikat, amelyek akár évekig várják a kifejlődéshez megfelelő körülményeket - tette hozzá.
A szúnyoglárvák ellen egy baktériumok által termelt szelektív készítményt használnak, amelynek más élőlényre nincs hatása, ezért élővízben is alkalmazható. A folyékony biológiai készítményt nagyobb vízfelületek esetében légi úton juttatják ki, kisebb vizekbe autóra szerelt nagynyomású permetezővel, egyes helyeken csónakról. A járművel nehezen megközelíthető helyeken háti permetezővel dolgoznak - írta a szóvivő.

A biológiai készítmény granulátum formában is rendelkezésre áll, ennek a hatóanyaga ugyanaz a természetes fehérje. A granulátumot tavasz közepétől használják a növényzettel sűrűn borított területeken, amikor a fák és cserjék lombozata kifejlődött. A folyadékkal szemben az ártéri erdős területen repülőről kiszórt granulátum a növények levelein végigpereg és bejut a vízbe.
Mukics Dániel jelezte, Magyarországon csaknem ötven csípőszúnyogfaj fordul elő, ezeknek csak kisebb része okoz problémát az emberek számára.
Az árvízi fajok mellett jelentős számban vannak jelen az emberközeli életmódot folytató szúnyogok is. Ezek akár néhány deciliter vízben is ki tudnak fejlődni.
Mivel a biológiai készítményt nem lehet eljuttatni a magántelkeken lévő vízzel teli vödrökbe és hordókba, érdemes felszámolni, vagy lefedni azokat - áll a katasztrófavédelem szóvivőjének közleményében.
MTI/A fotó illusztráció (MTI)

Váratlan bejelentést tett az MVM: sok ügyfél már most pénzhez juthat

Maszkos férfi támadott meg egy hivatali dolgozót Zalaszentgróton

Halálos lakástűz Kiskunfélegyházán, egy idős nő az áldozat

Teltház és diadal: 2–0-val jutott nyolcaddöntőbe az FTC, jön a Braga!

Elaludt vezetés közben az M5-ösön, az egyik utasa meghalt

Levideózta a betörést és az elkövetőt egy nő Nagykanizsán

Hihetetlen, mit művelt egy taxis a kőér utcai vasúti átjárónál

Halálra szúrta feleségét egy férfi Győrnél, majd feladta magát

MÁV-vezérigazgató: elindult a rendszeres teherforgalom a Budapest-Belgrád vasútvonalon

Mutánst fogtak a Balatonból - Fotó

Lángra kapott egy kamion fülkéje az M5-ösön - Fotóval

Csak a lélekjelenléten múlt: újabb durva videók az utakról