
Férjhez ment a Szex és New York sztárja
Ahogyan arról nemrég beszámoltunk, tarolt az Oscar-gálán az Oppenheimer című film, hét díjat is kapott.
Az idei átadót Dudás Viktor filmszakértő elemezte a hétfői Mokkában, aki már sokadik éve percről percre végigkövette az eseményeket.
Az estének magyar nyertese is volt, Mihalek Zsuzsát a Szegény párák című alkotás legjobb díszletberendezőjének díjazták.
Azt gondolom papírforma volt, minden olyan díjat megnyertek előzetesen, ami arra engedett következtetni, hogy ezt a díjas se tudják kicsavarni a kezükből
- tette hozzá a szakember Mihalek Zsuzsáék sikeréhez.
A Szegény párák című filmnek a stábjának a túlnyomó többsége, a 80 százaléka magyar kollegákból, magyar filmes szakemberekből állt össze, tehát ez egy elképesztő siker
- jegyezte meg büszkén.
Idén ugyan botrány nem, de „megbotránkoztató” jelenet előfordult a gálán.
Jonh Cena ugyanis egy szál borítékkal sétált be a színpadra.
Egy ágyékvédő van rajta egyébként
- hangsúlyozta Dudás Viktor, aki közösségi oldalán rántotta le a leplet a turpisságról.
Kapcsolódó tartalom:

Férjhez ment a Szex és New York sztárja

Veréb Tamás beadta a derekát, nem tudott ellenállni felesége kérésének

Meglepő sz*xkérdések taroltak a neten 2025-ben

Könnyeket csalt a férje szemébe Katona Szandra

Kiderült, mi lett Fejes Tamás jótékonysági licitjével

A vasárnapi döntőben jön az év televíziós bejelentése

Freddie elmesélte, új ünnepi hagyományai vannak

Jótékonysági akciót indított Bedros J. Róbert

Kiderült, mikor búcsúztatják Kálloy Molnár Pétert

Elhunyt Kiss Gábor - Megrendítő veszteség érte a villányi borvidéket

Rendkívüli műsorváltozás a TV 2-n, így tiszteleg a csatorna

Mit üzen ezzel a sejtelmes képpel Mikes Anna? - Egyre nagyobb a találgatás