
Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása
Robbanásszerűen kilőtt az e-kereskedelem, jóval többet vásárolt a magyar lakosság interneten tavaly, mint 2023-ban. Összegszerűen ez 110 milliárd forintot jelent. - írja a Forbes.hu, a PwC Magyarország Digitális Kereskedelmi Körkép kutatásának, a Digitális Kereskedelmi Szövetség közreműködésével létrejött friss adatai alapján.
Az sem titok már, mekkora piacot vittek el a globális e-kereskedelmi óriások. Elég nagyot. Azok közül is egyértelműen a Temu vitte a prímet.
Az online rendelések negyede csomagautomatákon keresztül jut el a vásárlókhoz, a kínai piactér pedig 2024 legnagyobb vásárlótáborral és rendelési számmal bíró e-kereskedőjévé vált – derül ki a PwC Digitális Kereskedelmi Körkép riportjának legújabb kiadásából.
Ez számokban:
2024-ben a Temu több mint 9 millió teljesített megrendelést hozott mintegy 110 milliárd forintos forgalommal. Az aktív vásárlói bázis novemberre elérte az 1,8 millió főt Magyarországon.
Az eredmény annál inkább megdöbbentőbb, mivel 2024 végén veszített lendületéből, melyben a PwC szerint a Temu emelkedő árai és a romló árfolyam is szerepet játszott. Ugyanakkor, mint a kutatás is írja,
„agresszív marketingkampányával” a Temu bevonzotta a vásárlókat, az egész évben növelte a vásárlási gyakoriságukat, a továbbra is kedvező árakkal pedig „ugyanakkora költségkeretből több terméket tudtak vásárolni, ami tovább fokozta a vásárlási aktivitást”.
A teljes kiskereskedelemhez képest az online kereskedelem - visszatekintve a 2020–2021-es ,,covidévekre" - ,az infláció és az alávásárlások miatt két éven át nem tudott érdemben gyorsulni.
Tavaly viszont, még azt is megkockáztatja a kutatás, hogy
a hazai e-kereskedelem akkorát változott, amire a szektor közel 25 éves magyarországi fennállása óta még nem volt példa

Forrás: PwC, Központi Statisztikai Hivatal. Ábra: Digitális Kereskedelmi Körkép 2024/II. (PwC)
Mit hoz a jövő?
A PwC szerint 2025-ben is a külföldi kereskedők és piacterek fognak dominálni. Egyre kiélezettebb lesz a verseny, hazai kereskedőként pedig nehéz lesz érvényesülni anélkül, hogy utolérjék a globális kereskedők szolgáltatási színvonalát, vagy hogy külföldre értékesítsenek.
Mentsvárat jelenthetnek ugyanakkor az EU fogyasztóvédelmi akciói, az online piacterek üzemeltetőire itthon kivetett kiskereskedelmi adó, vagy pedig a kínai platformok vámmentességét eltörlő uniós és amerikai tervek is, melyek a magyar szereplőknek kedvezhetnek.

Hibát észleltek a NASA-nál: veszélybe került az űrhajósok indulása

Nem véletlen, hogy másokat követünk – sokkoló kutatás leplezi le az influenszerhatás valódi okát

Egy apró útlevélhiba tönkreteheti az egész nyaralást

Innen indul a varázslat – Tilla titkos túrára vitte a követőit

Nem csak zenélt – csodát tett: elképesztő összefogást indított el Mága Zoltán

Stohl András már kollégáinak is bemutatta randipartnerét - Videó

Közös fotóval köszöntötte régen látott testvérét Kasza Tibi

Jákob Zoli kockahasat villantott, bomba formában van

Már zajlik az Exatlon Hungary Kihívóinak castingja

Stohl Andrást egy prosztata masszőr vette le a lábáról, videón a pajkos jelenet

Így jósoltak a szegedi medvék, kiderült, meddig marad a tél – Videó

A TV2 elsöprő sikerrel indította 2026-ot, 25 éve nem volt ilyen sikeres a csatorna