
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Vasvári Vivien tragikus hírt közölt rajongóval hétfőn, az után, hogy vasárnap segítséget kért a közösségi oldalán, ugyanis a család szeretett kutyájának, Zorrónak percek alatt nyoma veszett.
Másnap aztán megtalálták két házzal odébb az állatot, ám holtan.
„Mérhetetlenül szomorú vagyok és nagyon nagy a fájdalom!” – írta bejegyzésében Vasvári Vivien.
A szomszédban két nagy kutya lakik, ám semmi nyoma nem volt annak, hogy bántották volna Zorrót. Arra gyanakodnak, kedvencük a hatalmas állatok láttán megrémült, és infarktust kapott, ez végezhetett vele.
Végül a modell megköszönte mindenkinek, aki megosztotta kutyájuk eltűnését, illetve, hogy lélekben a család mellett voltak.
„Örökre szeretni fogunk! Sosem feledünk!” – zárta sorait.
A címlapfotó illusztráció (Shutterstock)

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát