Óriási fordulat Kevin Spacey szexuális zaklatási ügyében

Kevin Spacey amerikai színészt felmentette a szexuális zaklatás vádja alól egy New York-i bíróság - számolt be róla a BBC hírportálja pénteken.

Az ügyet az 50 éves Anthony Rapp színész indította, amiért szerinte Spacey 1986-ban illetlenül érintette meg egy 1986-os összejövetelen, amikor Rapp 14 éves volt. A férfi 2020 szeptemberében indította a pert, melyben 40 millió dolláros (16,6 milliárd forintos) kártérítést követelt. Az Oscar-díjas Spacey tagadta a vádat.

Három héten át tartó polgári per után csütörtökön egy manhattani szövetségi bíróságon az esküdtszék úgy ítélt, hogy Rapp nem bizonyította Spacey nem kívánt szexuális közeledését. Az esküdtek több mint egy órát tárgyaltak, miután a bíró felolvasta az ítéletet. Spacey állítólag megölelte az ügyvédeit, mielőtt távoztak volna a tárgyalóteremből.

Rapp szerint Spacey 26-27 éves volt, amikor manhattani lakásán egy összejövetelen találkoztak. A Buzzfeed portál egy 2017-es cikke Rappet idézve azt írta, Spacey felkapta, az ágyra fektette és részben ráfeküdt.


A tárgyalás harmadik hetében Spacey saját védelmében azt mondta, sokkolta, amikor Rapp öt évvel korábban előállt a váddal. "Azt se tudtam, hogy lehetne igaz" - közölte, hozzátéve, hogy nem érdeklődött Rapp iránt, mivel a fiú akkor fiatalkorú volt.

Kevin Spacey karrierje a szexuális zaklatási vádak után megtorpant, a Netflix menesztette a Kártyavár című sorozatából, A világ összes pénze című filmben lecserélték. Egy augusztusi bírói döntés a sztárt arra kötelezte, hogy 31 millió dollárt fizessen a Kártyavár producereinek a költségek miatt, melyek Spacey elbocsátása miatt jelentkeztek.

A sztár ellen az Egyesült Királyságban öt pontban emeltek vádat szexuális zaklatás miatt, ártatlannak vallotta magát. Tárgyalása jövő júniusban kezdődik.

MTI/Fotó: Kevin Spacey hivatalos Instagram-oldala

2022. október 21. 10:33
Iskolai tömegmészárlást, véres erőszakot reklámozott Azahriah
A menedzsmentje úgy megijedt, hogy törölte a videót.
Indonéziában kitört a Lewotobi Laki Laki tűzhányó
Az Indonézia keleti részén fekvő Flores szigeten kitört a Lewotobi Laki-Laki tűzhányó, amely az indonéz vulkanológia...
Mérgező gombát szolgáltak fel ebédre egy családnak, gyilkosságként kezelik az ügyet
A bélszínben volt elrejtve.
Több ezren menekültek Indiába a szomszédos Mianmarból két helyi gerillaszervezet között kirobbant harcok miatt
Már több ezren menekültek Mianmarból a szomszédos Indiába a mianmari junta ellen harcoló két fegyveres csoport közöt...
Holtan találták Roman Sztarovojt
Saját autójában bukkantak rá a holttestére.
Lefogyott, de nem dől hátra Marsi Anikó
Nemcsak a kilóktól szabadult meg, hanem bőre feszességét is megőrizte, elárulta hogyan.
Brutális képsorok: Épületeket tépett szét a hétfői vihar
Leszakította egy üresen álló szegedi egyetemi épület tetejét hétfőn a vihar.
Kocsis Máté: Magyar Péter most kamu jegyzőkönyvvel akarja elterelni a figyelmet + videó
A Tisza Párt vezére újabb nagyotmondással igyekszik elterelni a figyelmet fiaskójáról. De ezúttal nem számára előnyö...
Rétvári Bence: Évről évre egyre színvonalasabb programok várják az Erzsébet-táborokba érkezőket
Évről évre egyre színvonalasabb, minőségibb programok várják az Erzsébet-táborokba érkezőket - fogalmazott a Belügym...
Tények délben teljes adás, 2025. július 8., kedd
PUSZTÍTÓ - Több száz épületet rombolt szét a hétfői vihar országszerte, házak váltak lakhatatlanná. Sápon ledöntötte...

Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
Egymásba rohant három autó, az egyik a tetején állt meg
A fővárosból kivezető szakaszon ütközött össze több autó csütörtökön késő délután.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Karambol a baranyai kereszteződésben, most a 6-os főúton
Újabb baleset zavarta meg Baranya közlekedését a csütörtök délutáni órákban. Egy személygépjármű és egy kamion ütközött össze a 6-os főút hosszúhetényi kereszteződésénél, a kocsi az árokban állt meg.
Bűnös kirándulás és cserbenhagyásos gázolás
Kirándulásnak indult, bűnügy lett belőleA megyei napilap ötven évvel ezelőtti tudósítása egy négy fiatalból álló társaság zűrös kalandját idézte meg, akik 1975. június 7-én Budapestről Martonvásárra indultak, hogy Szanyi János orbánhegyi szőlőjéből bort hozzanak. A kirándulásból azonban bűnügyi történet lett: betörtek egy idegen pincébe, ahonnan élelmiszert, egy karórát és egy Skoda slusszkulcsát vitték el. A lopott járművel az M7-esre hajtottak, de egy rendőrségi helikopter megjelenésekor pánikba estek, és többen kiugrottak a mozgó autóból. A kocsit vezető Deák Ferenc tovább hajtott, de végül lerobbant. A társaság tagjai vonattal, jegy nélkül próbáltak meg visszajutni, éjszakájukat pedig a pettendi váróteremben töltötték. Budapestre visszaérve ismét találkoztak, de a rendőrség végül elfogta őket. A cikk részletesen beszámolt a botladozó szökési kísérletekről, a romos házban húzott megállóról és a büntetőeljárásról, amely már a közveszélyes munkakerülés és járműlopás vádját is tartalmazta.
Furgon és autó karambolozott, mentőt is riasztottak a helyszínre
A Hunyadi és a Petőfi utca sarkán történt a baleset csütörtökön délután.
Két személygépkocsi ütközött a zalai város központjában
Összeütközött két személygépkocsi csütörtökön déltájban Zalakaroson, a Gyógyfürdő téren – jelezte a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság sajtószolgálata. Tájékoztatójuk szerint a város hivatásos tűzoltói az egyik autót áramtalanították, a másiknál erre nem volt szükség. Az eset során személyi sérülés nem történt.
Csúnyán összetört két kocsi a győri felüljárón - fotó
Karambolozott két kocsi csütörtökön délután Győrben.
Vízbe fulladt egy 13 éves fiú Baranyában − az elmúlt évek legszörnyűbb esete
A Palatinus Strandon elhunyt kislány tragédiáját követően a baranyaiaknak is felsejlik egy szörnyű eset. Sajnos vízbe fulladásos halálesetekből vármegyénknek is kijutott az elmúlt években.
Hazafelé tartott az érettségiről, súlyos balesetet okozott egy fiatal sofőr (+ videó)
Két ember súlyosan megsérült, a járművek pedig totálkárosra törtek, miután egy fiatal sofőr nagy sebességgel belerohant egy előtte bekanyarodni készülő autóba.
Döbbenetes sofőrök vannak! Olyat vett fel a fedélzeti kamera, amin rengetegen kiakadtak! (videó)
Hajszál híja volt annak, hogy tragédia legyen a vége. Baleset veszélyes helyzetet rögzített egy fedélzeti kamera vármegyénkben.
Három sérült egy sátoraljaújhelyi balesetben
Csütörtök kora délután egy autó a szembejövő sávba hajtott. A balesetben többen is megsérültek.

Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Mélyen a zsebükbe kell nyúlniuk, olyan megalázó kijelentés hangzott el Sebestyén Balázs műsorában
Ismért törvényt sértett a Rádió 1.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Húsvétra már kiadták az országos riasztást, ezt nem láttuk jönni
Csütörtöktől folyamatosan romlani fog pár napig az időjárás.
Hányas házszám alatt élsz? Ezt üzeni otthonod titkos energiájáról
A házszámnak - mint minden számnak - fontos üzenete van.
Barbra Streisand férje kifecsegte a hálószobatitkaikat
James Brolin közel 30 éve él boldog házasságban híres feleségével. Barbra Streisand férje most végre elárulta a hosszú kapcsolatuk titkát...
Most kaptuk: szalagkorlátnak ütközött egy gépkocsi - torlódásra lehet számítani!
A tűzoltók már intézkedtek.
Ennyire rosszul megy a szekér? Meghan Markle már megint Katalin hercegnét utánozza
Meghan sokak szerint minden pénzzé akar tenni.
Megtuduk, mit eszik valójában húsvétkor Borbás Marcsi
Húsmentes fogás, bárány és mézes krémes. Ezt a menüt készíti húsvétra Borbás Marcsi.
Most jött a hír, ismét kórházba került Sallai Nóra
A színésznőt ugyanott kezelik, ahol korábban.
Farm VIP: Kiderült, mit kezd Leo a nyereménnyel, még egy luxusutazásra is futja belőle
Szerda este óriási véghajrában nyerte meg az ötödik évadot.