
Végleg búcsút int a színpadtól a magyar zeneipar ikonikus szerelmespárja
A Szent István ünnephez kapcsolódó rendezvénysorozat egyik gyöngyszemeként tartják számon a Mandoki Soulmates fellépését. Ez alkalomból olyan zseniális művészek lépnek színpadra, akiknek a nevét a közönség és a zenei szakma is a világ minden táján elismeri. A Mandoki Soulmates tagjai között megtalálhatóak az angol progresszív rock és az amerikai fusion jazz ikonikus alakjai, akik összesen 35 Grammy-díjjal büszkélkedhetnek. Mellettük hazai előadók is lehetőséget kaptak arra, hogy néhány dal erejéig csatlakozzanak az együtteshez. Idén a Mandoki Soulmates a 30 éves jubileumát ünnepli, ez alkalomból a Bartók Béla “Magyar képek” című művére épülő produkcióban többek között Zséda, Caramel és Mező Misi is emeli a hangulatot. A szerzeményeket tartalmazó lemezről Leslie úgy nyilatkozott, hogy: "A valaha volt legjobb albumunk készült el", Caramel pedig a szakmája csúcsaként tekint rá.
Egyszerre dobbant a szívük
A koncertet megelőző napon tartott főpróbára a Bors is meghívást kapott. A Bem rakpart csak “rockpartként” emlegetett kulturális központjának épületében a kezdés hivatalos időpontja előtt már javában zajlott a próbafolyamat. Az utcára kiszűrődő dallamokra minden arra sétáló felkapta a fejét.

A világ legjobb zenészei játszottak a próbateremben (Fotó: Bors)
Ha a próbateremnek otthont adó épület ódon falai mesélni tudnának, rengeteg olyan pillanatról számolnának be, amikor a felcsendülő zene ritmusára egyszerre dobbant a hömpölygő tömeg szíve. A helyszínre érkező öreg motorosok csillogó szemekkel meséltek azokról az időkről, amikor a kíváncsiskodóktól mozdulni sem lehetett. Ekkor még nem sejthettük, hogy ezt mi magunk is megtapasztalhatjuk, hiszen a Leslie Mandoki által vezetett banda mit sem veszített a népszerűségéből, rengetegen voltak kíváncsiak a főpróbára.

Jó hangulatban zajlott a főpróba, Mező Misi és Leslie Mandoki is remekül érezte magát (Fotó: Bors)
Lélekemelő dallamok
Az együttes tagjai már órák óta próbáltak. Az ajtóban tolongó tömeg, a kamerák és a fényképezőgépek hada sem zavarta őket. Hatalmas beleéléssel, fáradhatatlanul játszottak tovább, egy-egy dal között pedig még egy kis jammelés is belefért, ami arról tanúskodik, hogy a zenekar tagjai valóban élvezik, amit csinálnak. A banda által megteremtett felejthetetlen hangulatot képtelenség lenne tökéletesen átadni, ezért mindenkit arra buzdítunk, látogassanak el a péntek esti Mandoki Soulmates koncertre, ahol a lélekemelő zenei élmény garantált!

Végleg búcsút int a színpadtól a magyar zeneipar ikonikus szerelmespárja

Álomotthonát keresi a Szerencselány, a Lakásvadászok segítségét kérte

Elcsukló hangon adott interjút Rudolf Péter a Mokkában, így emlékezett meg Kálloy Molnár Péterről

Nagy dobásra készül Barta Sylvia, tanítványaival nemes célért küzdenek

Előkerültek a halála előtt készült utolsó képek Kálloy Molnár Péterről

Meghalt Kálloy Molnár Péter

Cooky a többkulcsos adórendszer bevezetése ellen: Ha valami jól működik, ne nyúlj hozzá!

„Egy királylányt vittem táncba” – Videón Demcsák Zsuzsa és szalagavatós lánya

Kiderült, mire költi nyereményét Lengyel Johanna

Újabb énekes távozott a Sztárban Sztár All Starsból, megvannak a döntősök

Újabb sztárok lepik el a TV 2 színpadát, vasárnap este minden kiderül

Lekerül a képernyőről a TV 2 sikerműsora, jövő héten már nem látható