
Egy kisállat elvesztése súlyosabb lelki sebeket hagyhat, mint sokan hiszik
Megfeszített munkával teltek az elmúlt hónapok Pintér Tibor számára, mostanra már miden porcikája sajog, de ezt ő bánja a legkevésbé. Tenya a hétfői Mokkában elárulta, a Nemzeti Lovas Színházzal csak idén nyáron több mint ötven produkciót tudhatnak maguk mögött, a sok utazás azonban nemcsak a művészeket, hanem a lovakat is megviseli.
Még teherautóval is, kamionnal is őrült megterhelő, ebben a nagy melegben különösen
– fogalmazott az intézmény igazgatója, aki büszkén hozzátette, hogy számításaik szerint csak ezen a nyáron nagyjából 80 ezer ember látta őket.
Az ország egyik legtöbbet turnézó független színháza most minden eddiginél nagyobb dobásra készül.
Tenya az Egyesült Arab Emírségek lovas életébe és kultúrájába egy kint élő magyarnak köszönhetően nyert betekintést, az események pedig felgyorsultak, és most már ott tartanak, hogy Dubajban lépnek fel, és már a szerződések előkészítésén is túl vannak.
Az Aladdin című musicalt mutatják be egy turistákra szabott feldolgozásban, amiben kilenc ló és a társulat egy szűk csoportja vesz részt. Iszonyatosan sok szervezést igényel a terv kivitelezése, az állatokat ezúttal nem közúton, hanem repülővel szállítják.

Egy kisállat elvesztése súlyosabb lelki sebeket hagyhat, mint sokan hiszik

Nem véletlen, ha valaki hisz az összeesküvés-elméletekben

Lángok martaléka lett Agárdi Szilviék otthona, drámai videót tett közzé az énekesnő

Láthatatlan csapda a szexben, amibe rengetegen belesétálnak

A Kincsvadászok kereskedője nemes felajánlást tett

Újévi életmódváltó programot indít DPK-soknak Rubint Réka

Elvonult a világ elől a Megasztár győztese

Egy trükk, amitől az instant kávé is mennyei lehet

Szigorítást jelentett be az egyik népszerű légitáraság, a tiltás már életbe is lépett

Forró pillanatok a Nyíregyházi Állatparkban, ettől még a hó is elolvad

Baleset az operettgálán, megsérült a magyar színész

Január 31-én folytatódik a Napló, a legnépszerűbb riportmagazin