
Szoros párbaj után távozott az első Kihívó az Exatlonból
A mélyszegénységben élő családnak 100 forintból változott meg az élete. A történet mesébe illő, mégis a valóságban történt meg.
A kétszeres bűvészvilágbajnok Hajnóczy Soma ugyanis végigvitte tervét és 100 forintból vett egy házat egy rászoruló családnak.
„A terv a következő, száz forintból veszek valamit, azt elárverezzük és a bejött pénzből veszek valami nagyobbat, azt megint elárverezzük, és így menetelünk egészen egy házig!” – mondta Soma.
Persze nem volt ez ilyen egyszerű. A megvalósítás első lépésénél máris probléma merült fel, hiszen manapság igen kevés dolgot lehet 100 forintért venni, de egy 100 forintos boltban végül Soma megtalálta a megoldást, vett egy tollat!
Innen indult a jótékonysági akció, amire egy internetes portálon valaki 130 ezer forintért licitált és meg is vette azt. A pénzből Soma bűvészkártyákat vásárolt, amiket fél millió forintért vittek el. Aztán játékkonzolt, Bud Spencer relikviákat, gitárokat, lovat, robogókat, sportautót, luxus utazást vásárolt és adott el, így jutott el egy házig. Ám a projekt nem volt mindig zökkenőmentes.
„Volt olyan, hogy lecsaptuk a végén az aukciót és kiderült, hogy ez egy gyerek volt, aki az édesanyja fiókjával kamu licitekbe bocsátkozott. És ott álltunk, hogy oké, lejárt a licit, nem adtuk el a dolgot, mi lesz így?” – mesélte Soma.
Szerencsére a bűvész minden problémán átlendült, így a lánc sehol sem szakadt meg. Bár amikor lovat vett, amit nem tudott eladni, kicsit stresszes lett ő is.
„A hetedik, nyolcadik lépcsőfokban vettünk 6 millió forintért egy versenylovat és az tényleg szívás volt, mert ott tényleg azt hittük, hogy ezt tovább lehet adni, na most az irodában itt a kis kertben, ha legelne egy ló, annak nem biztos, hogy örült volna a rászoruló család ahelyett, hogy kaptak egy házat” – folytatta a történetet a bűvész.
A jótékonysági akcióba és aukcióba közben egyre több híresség szállt be, aláírásaikkal Instagram és Facebook megosztásaikkal több tucat zenész, énekes, humorista lendített az eladásokon, de a legfontosabb, hogy megannyi licitálóban is a segíteni akarás munkálkodott, ezért növelték egyre inkább a termékekre tett ajánlatot.
„Ezek azok a dolgok, amik úgy visszaadják a hitedet az emberiségbe, hogy igenis tudunk együtt jót csinálni, tudunk életeket megváltoztatni és nagyon jó példa volt rá a 100 forintos ház projekt” – hangsúlyozta Hajnóczy Soma.
A kétszeres bűvész világbajnok és stand up humorista 15 évesen nyerte első bűvészversenyét, azóta pedig számos hazai és külföldi bajnokságon díjazták. 2021-ben a bűvész világszövetség elnökségi tagjává választották, valamint az Illúzió Mesterei Gálasorozat is az ő nevéhez köthető. Youtube és facebook csatornájára több, mint száz millióan látogattak már el.
Soma az alkotóműhelyében abba is beavatott minket, hogyan készültek ezek a bizonyos videók, amiket egyre többen kezdtek követni. A nézők is izgultak, sikerül-e végül házat venni egy toll árából. A sokszor idegtépő adok-veszek után két Maldív-szigeteki utazás árából sikerült összegyűjtenie 14 millió 835 ezer 654 forintot. Nem volt más hátra, egy családot és nekik egy házat kellett a bűvésznek keresnie. Ebben pedig Spitzer Gyöngyi, alias Soma Mamagésa által létrehozott Segítek egy családot Alapítvány állt rendelkezésére.
Végül aztán egy Baranya vármegyében található településen élő nehézsorsú családra esett a választása.
A végeredmény pedig egyáltalán nem szemfényvesztés.

Szoros párbaj után távozott az első Kihívó az Exatlonból

Elérkezett a döntő: kiderül melyik páros nyeri A Nagy Duettet

Brutális támadás áldozata lett Vida Gábor, mentőhelikopter vitte el

Gyászol Leslie Mandoki, közös fotóval búcsúzik Mario Adorftól

Pataky Attila keményen helyre tette Magyar Pétert, és megüzente, hogy nem akármilyen Fidesz-győzelmet vár vasárnap

Meghalt Jancsik Ferenc

Izgalmas fináléval búcsúzik szombaton A Nagy Duett

Jön a párbajok éjszakája - kiderül, hogy Bajnok vagy Kihívó lány búcsúzik

A mi történetünk: Oláh Gergő és a zene közösségteremtő ereje

Láthatatlan milliárdok: ennyi pénz marad kihasználatlanul minden évben

Olyat tett XIV. Leó pápa, hogy felrobbant az internet – futótűzként terjed egy videó

Nem mindenki örül neki: fontos döntés előtt állnak a Gmail-felhasználók


