
Túl okosnak hisszük a mesterséges intelligenciát? Megdöbbentő eredményre jutottak a kutatók
Alig tíz évesen tűnt fel először a képernyőkön Patai Anna, a kis tehetség pedig pillanatok alatt belopta magát a nézők szívébe. Természetesen a Megasztár után is folytatta énekes karrierjét, a csöpp lány pedig a nézők szeme láttára felnőtt nővé cseperedett. Nemrég bejelentette, hogy újdonsült férjével első közös gyermeküket várják, a csütörtöki Mokkában viszont már azt is elárulta, milyen nevet választottak születendő kisbabájuknak.
Most már akkor elárulhatom, hogy kisfiúnk lesz
– kezdte a fiatal énekesnő, kijelentésétől pedig egy pillanatra megfagyott a levegő a Mokka stúdiójában. A műsorvezetők ugyanis Anna rózsaszín öltözéke miatt arra gondoltak, hogy esetleg összefügghet születendő babája nemével, de mint kiderült, ez egyáltalán nem így volt. A meglepettség viszont gyorsan átalakult örömmé, és arról is lerántották a leplet, hogy Anna férje után a kis csöppséget is Bencének fogják majd hívni.
Az énekesnő elmondta, hogy várandósságát nagyon jól viseli, habár az első trimeszterben őt is utolérték a kismamákat gyakran gyötrő rosszullétek, mostanra viszont már ezek is elmúltak. Anna egyébként terhessége alatt is vállal fellépéseket, ami egyáltalán nem zavarja a pocakjában növekvő csöppséget, sőt, állítása szerint élvezi a beszűrődő hangokat. „Képzeljétek el, hogy amikor én gyakorlok, énekelek és zenével foglalkozom, erőteljesen bulizik a pocakomban” – mesélte, hozzátéve, a tizennyolcadik héttől kezdte érezni a baba mocorgását, és rögtön tudta, hogy a zene szeretetét már biztosan megörökölte a pici.

Túl okosnak hisszük a mesterséges intelligenciát? Megdöbbentő eredményre jutottak a kutatók

Hatalmas küzdelem, milliós nyeremény: ők nyerték az idei Exatlon Hungaryt

Legyőzte a világ tetejét: Új rekord született a Mount Everesten

„Meg voltam győződve arról, hogy meg fogok halni” – Hajszálon múlt a Trónok harca sztárja élete

Ez lehet a zsírégetés titkos fegyvere, állítják a szakértők

Kozmikus különlegesség bukkanhat fel az alkonyi égbolton

Titkos szenvedély: különös világba engedett bepillantást a Kincsvadászok sztárja

Drámai párbajokkal zárult az elődöntő: megvan az Exatlon Hungary fináléjának mezőnye

Megszületett a Next Top Model Hungary versenyzőjének kislánya, különleges nevet kapott

Könnyes búcsú az Exatlonban, számukra ért véget a verseny

Nem minden árverés sikertörténet: meglepő veszteségeket tárt fel egy kutatás

Könnyek és küzdelem az Exatlonban: megrázó vallomás előzte meg a viadalt