
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Pont egy évvel az esküvőjük után derült ki, hogy Attila felesége várandós. A Tények műsorvezetője elárulta, hatalmas volt az öröm. Felesége szerencsére jól viselte a terhességet, az első hónapokban ugyan voltak tipikus tünetei, de most már a finisben nagyon várják a pici érkezését. Attila a nemét sem titkolta el: kisfiúk születik június elején.
A baba érkezésére már majdnem minden készen áll: a babaholmik beszerezve, kiságy és pelenkázó is a helyén – igaz, nem a végleges otthonban. Az új lakásuk még nem készült el, így jelenleg albérletükben alakították ki a baba kuckóját.
A hálószobánk egyik részét rendeztük be neki, így amíg nem tudunk költözni, itt lesz velünk. Talán jövő év elején költözhetünk, addig viszont tökéletes ez az átmeneti megoldás
– tette hozzá.
A leendő apuka már izgatottan számolja vissza a napokat, és a baba mellett egy másik kihívással is meg kell küzdenie: térdműtétje miatt mankóval közlekedik. Ezzel együtt számára nem kérdés, hogy a szülésnél ott lesz.

Akár mankóval, akár anélkül, de ott leszek a szülőszobában! Ez az a pillanat, amit semmiképp sem szeretnék kihagyni. A feleségem egyáltalán nem fél, sőt, már nagyon várjuk, hogy végre a kezünkben tarthassuk a kisfiunkat
– fűzte hozzá.
Attila a terhesség minden egyes szakaszában igyekezett jelen lenni, még mankóval is elkísérte feleségét az orvosi vizsgálatokra.
Láttuk már az arcát is az egyik ultrahangon. Mindig megható, amikor látjuk vagy érezzük őt mozogni. Egyszer odatettem a kezem, és pont akkor kezdett rugdosni – fantasztikus érzés volt
– mondta boldogan.

Fotók: Bezzeg Gyula
A szülők már tavaly év végén bejelentették a nagy hírt a nagyszülőknek is, méghozzá igazán kreatív módon.
Mindkét városba elutaztunk, egy kis ruhácskát és cipőt adtunk nekik, mellé pedig egy üzenetet: „Hamarosan nagymama és nagypapa lesztek”. Nagyon meghatódtak, azóta is izgatottan várják az unokájukat
– mesélte a műsorvezető.
A következő hetekben már bármikor érkezhet Attila kisfia. Közben a műsorvezető műtét utáni rehabilitációja is hamarosan kezdődik, de csütörtök reggel már a TV2 képernyőjére is visszatér.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát