
Miért jó választás egy belsőépítész? – A Sunny Side Up Studio szerint így spórolhatunk időt, pénzt és idegeskedést
A 76 ezer kilométer per órás sebességgel közeledő égitest az egyik legnagyobb ismert aszteroida, amelyik az idén megközelíti a Földet - mondta el az MTI érdeklődésére Boldog Ádám csillagász.
Az égitest méreténél fogva komoly katasztrófát is okozhatna, de szerencsére ettől nem kell tartani, mivel 4 millió kilométerre közelíti csak meg bolygónkat - hangsúlyozta.
Kitért arra is, hogy a pénteken érkező, 1989-ben felfedezett aszteroidánál jóval veszélyesebb égitestek is léteznek, amelyeket a NASA folyamatosan megfigyel.
A NASA besorolása szerint a Földre potenciálisan veszélyt jelentő kisbolygók (Potentially Hazardous Asteroids, PHA) azok a legalább 140 méter átmérőjű égitestek, amelyek pályája 7,5 millió kilométernél (0,05 CSE-nél) közelebb húzódik a Földéhez, ami egyben a két égitest veszélyesen közeli találkozását is lehetővé teszi. Mivel a 7335 (1989 JA) nevű aszteroida 4 millió kilométerre közelíti meg a bolygónkat pénteken, ezért a PHA-k közé sorolták.
Boldog Ádám elmondta, hogy a potenciálisan veszélyes objektumokat tartalmazó lista élén a Bennu kisbolygó áll, ami ugyan csak körülbelül 500 méter átmérőjű, de pályája miatt nagyobb az esélye a becsapódásra. A kisbolygó várhatóan a 2100-as évek végén közelíti meg a Földet, ugyanakkor még így is elenyésző, mindössze fél tized százalék az esélye annak, hogy becsapódjon - tette hozzá.
A NASA folyamatos megfigyelés alatt tart 29 ezer olyan égitestet, melyek a Föld közelében is elhaladnak, de ezek 99 százaléka kisebb, mint a (7335) 1989 JA elnevezésű aszteroida.

Jelenleg összesen 2223 potenciálisan veszélyes aszteroidát tartanak számon, ami a becslések szerint az összes földközeli kisbolygónak mintegy 8 százaléka. Az 1 kilométernél nagyobb PHA-k száma 160.
Boldog Ádám elmondta, hogy ma még nem ismernek olyan konkrét kis égitestet, amelyik bizonyosan ütközne bolygónkkal, ugyanakkor számos olyan, a Földet megközelítő űrobjektum is lehet, amelyet például kisebb mérete miatt még nem fedeztek fel a csillagászok. Felidézte, hogy ilyen volt az a Sárneczky Krisztián csillagász által március elején felfedezett 2-3 méter átmérőjű aszteroida, amelyik megtalálása után két órával belépett bolygónk légkörébe és ott megsemmisült.
Ez volt az ötödik olyan ismert kis aszteroida, amelyiknek a Földdel történt ütközését (légkörbe való belépését) órákkal az esemény bekövetkezte előtt sikerült előre jelezni.
"Azt látjuk, hogy az évek során most már egyre kevesebbet fedezünk fel az 1 kilométernél nagyobb, Földet megközelítő égitestekből, viszont a 100 méter alattiakból továbbra is sokat találunk. Ezekből valószínűleg rengeteg ismeretlen kering az űrben, és ezektől kell inkább tartanunk" - mondta a csillagász, kiemelve, hogy ezért nagyon fontos kutatási terület a földközeli, bolygónkra potenciális ütközési veszélyt jelentő kis égitestek keresése és pályájuk nyomon követése.
MTI/A fotó illusztráció(facebook.com/CsillagaszatHu)

Miért jó választás egy belsőépítész? – A Sunny Side Up Studio szerint így spórolhatunk időt, pénzt és idegeskedést

Rubint Réka négyhetes életmódváltó program indít

Új év, új remény - Mága Zoltán egyedülálló kezdeményezéssel segít a rászoruló gyerekeken

74 éves korában meghalt Chris Rea

Íme a TV 2 Csoport karácsonyi filmkínálata

„Nem 5 perc volt, de megérte!” – Tilla már karácsonyi hangulatban van

Senki sem hallotta még: hétfőn debütál egy új Queen-dal

Újra képernyőn Galambos Lajcsi, kiderült, mikor fog debütálni

Gyermekkórházban járt Kapu Tibor - mindenkit meglepett a látogatása

Hihetetlen, hogy mennyi időt töltünk netes videókkal

Karácsonyi gesztus: György herceg apja nyomdokaiba lépett

Meghalt Kemenes Fanni