
Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért
Több mint öt év után tér vissza a Vigyázat, gyerekkel vagyok! a TV2 képernyőjére. A korábbi szériákban Ördög Nóra gyerekei is részt vettek a műsorban, a műsorvezető pedig nagyon meglepődött, milyen szinten tudnak együttműködni a kicsit a stáb minden tagjával.
A tapasztalat egyébként az, hogy inkább a gyerekek szeretnének szerepelni a műsorban, és viszik magukkal szüleiket.
Minden szülő óriási félelme, hogy a gyerekben megragad valami teljesen apró, jelentéktelen dolog, azt pedig ország-világ előtt felnagyítva előadja.
Az idei évadban a típusproblémák is megfigyelhetően, vagyis olyan otthoni kellemetlenségek, amelyek szinte minden családnál megjelennek. Ilyenek például, hogy mennyit dolgoznak a szülők, mennyit telefonoznak, de például – talán meglepő módon – az anyák önmagukkal szembeni elégedetlensége is.
„Minden egyes betű, amit kiejtesz a szádon, annak súlya van” – vonta le a tanulságot Ördög Nóra.
Nincs hiány azonban a megható, érzelmes pillanatokból sem, ugyanis a műsornak van egy vallomásokról szóló rovata is, amiben szívet melengető mondatok is gyakran elhangzanak, mikor például egy gyerek elmondja, miért szereti a szüleit.
„Nagyon sokat segít az, hogy én is anyukaként ülök ott” – tett hozzá Ördög Nóra, aki nem tudja, hogy tudta volna vezetni ezt a műsort, ha ő maga nem szülő. Így azonban könnyen szót tud érteni a gyerekekkel, és tudja azt is, melyik korosztállyal hogy kell bánni.
Hétfő este 21:15-kor a Szerencsekerék után Vigyázat, gyerekkel vagyok! a TV2-n.

Tudta, hogy Nikola Tesla Pomáz díszpolgára, eláruljuk, miért

Megjósolták a BL-döntő eredményét a miskolci makik

Bocsánatot kért Eszenyi Enikő

Meghalt Reményi Károly

Új szerep, új elme? Megdöbbentő eredményeket hozott egy apaságról szóló kutatás

Gyászol a Nyíregyházi Állatpark

Gólyahír Törőcsik Franciskáéknál, nagynéni lett a színésznő

Vadonatúj történetekkel és óriási licitharcokkal folytatódik a Kincsvadászok a TV2-n

Hétfő estétől új részekkel jön az Újratervezés a TV2-n

Ön tudta? – Szinte minden konyha alapkelléke a legundorítóbb veszélyforrás

Amikor a fák néma igényei hallhatóvá válnak

Cannes: Egy román család története vitte el az Arany Pálmát