
Meghalt Chuck Norris
Október 11-én hat órától kezdődik a live stream, amelyet online lehet követni, és amelynek Ördög Nóra lesz a műsorvezetője. Az online közvetítésben megszólal Jason Silva, korunk egyik legnagyobb futuristája is.
Az online beszélgetést megelőzte két dokumentumfilm készítése, amelyhez Wossala Rozina Hollywoodba utazott.
Nóri szerint lehet a most még elérhetetlennek tűnő örök élet témájáról komolyan beszélni, egyáltalán nem misztikus dolog. Két részre lehet osztani, az egyik mi vagyunk, a másik az "elképesztő ütemben fejlődő" tudomány.
Rozina szerint 25 fölött mindenkit, így őt is elkezdte foglalkoztatni az öregedés témája, ezért is vállalta örömmel a témában készült dokumentumfilmek egyikének a nagyköveti munkáját. Rozina Hollywoodban, és egy úgynevezett "biohacking" szalonban is kutakodott az örök élet titkai után.
"Az egyik film arról szólt, hogy mi az, amit mi, magunkért megtehetünk, és ebbe egy picit a technológiát is beengedtük, illetve az orvosi fejlesztéseket, hogy hol tart ma a világ. Kiderül az is, hogy Hollywoodban a celebek mit csinálnak, hogy gyönyörűek és fiatalok maradjanak" - fejtette ki Rozina.
Hozzátéve, hogy a legfontosabb dolog a hosszabb és egészségesebb élet eléréséhez, amit mi, "átlagemberek" is megtehetünk, az a táplálkozásra való odafigyelés.
A táplálékkal ugyanis "már nem kapjuk meg mindazt, amire az emberi szervezetnek szüksége van", fontos szerinte az, hogy igenis hozzátartozik, hogy vitaminokat, és táplálék-kiegészítőket kell szedni az embereknek a mai világban ahhoz, hogy egészséges legyen, és mentálisan, fizikailag bírja azt a stresszt, aminek ki vagyunk téve".
Amikor az alvás, mozgás, lelki, mentális élet és a már említett táplálkozás is rendben van, akkor lehet a biohackinggel elkezdeni foglalkozni, amiről nagyon sokat beszélünk ezekben a filmekben".
Nóra és Rozina "olyan tudományos kérdésekről" beszélnek az internetes beszélgetésben közérthető módon, amely "ott motoszkál mindenki fejében".
A talk show ingyenesen, online lesz követhető este 6 órától Ördög Nóra műsorvezetésével, előtte azonban érdemes megnézni a YouTube-on, illetve az MVM honlapján az eseményhez készült dokumentumfilmeket, amelyek egyikében Szirmai Gergő a kiborgosodásnak jár utána, annak, hogy az ember és technológia hogyan kezd összefonódni, fuzionálódni, "ami egy elkerülhetetlen fajfejlődés", és ugyanúgy belecsöppenhetünk önkéntelenül, mint a szociális média világába.
A konferencia egy párbeszédet indít el erről is, ami "nagyon fontos" - hívta fel a figyelmet Ördög Nóra.

Meghalt Chuck Norris

Kezdődik a csillagászati tavasz

Kiderült, kik lesznek a Megasztár idei évadának műsorvezetői

Ezekkel a produkciókkal küzdenek az elődöntőbe jutásért A Nagy Duett sztárjai

Magyarok költöztek be egy káprázatos villába Dominikán - Ön sejti, hogy kik?

Átadták az idei Televíziós Újságírók Díját: a TV2 hét kategóriában győzedelmeskedett

Csipes Tamara kettős mércéje: bírál, miközben a rendszer egyik legnagyobb nyertese

Egy apró változtatás, ami sorsfordító lehet a társkeresésben

A színpadon kel életre Olaszország, ahol minden hang mögött egy történet húzódik

Megmutatta Szandi, hogyan edz egy leendő nagymama

Mennyasszony lett Király Linda, özönlenek a gratulációk - fotó

Budapestre érkezett egy Lamborghini Revuelto – kitalálja, melyik magyar milliárdos autógyűjteménye gyarapodott?