
Végleg búcsút int a színpadtól a magyar zeneipar ikonikus szerelmespárja
Ahogy arról korábban beszámoltunk, A Kísértés második részében kigyulladt a lányok villájában a piros lámpa, ami azt jelenti, hogy egyiküket megcsalták. Később kiderült, hogy Linda párja, Gergő volt hűtlen, aki Cynthiával melegedett össze.
Linda a felvételeket látva azonnal elhatározta, hogy véget vet kapcsolatuknak és nyit a többi srác felé, így alakult ki egy „szerelmi háromszög” Linda, Jeremy és Kristóf között.
A keddi adásban ugyanis a megcsalt lány elárulta, hogy már az első pillanat óta tetszik neki Jeremy, ezért megtette felé az első lépést. Ezt azonban Kristóf nem nézte jó szemmel, ami hatalmas veszekedéshez vezetett.
Te oda menjél beszélgetni, ne ide!
– szúrt oda indulatosan Kristóf a lánynak és bevallotta, nagyon megalázva érzi magát.
A Dávidnak azt mondtad, hogy Jeremyt ma hazaviszed és, hogy vele akarod tölteni az éjszakát
– folytatta Kristóf, Linda ezen viszont teljesen kiakadt és cáfolta az egészet.
Elmondtam tisztán és akkor felbujtanak ezek a *** és nekik hiszel?!
– kelt ki magából a lány, majd puszta kézzel szilánkokra tört egy poharat.

Végleg búcsút int a színpadtól a magyar zeneipar ikonikus szerelmespárja

Álomotthonát keresi a Szerencselány, a Lakásvadászok segítségét kérte

Elcsukló hangon adott interjút Rudolf Péter a Mokkában, így emlékezett meg Kálloy Molnár Péterről

Nagy dobásra készül Barta Sylvia, tanítványaival nemes célért küzdenek

Előkerültek a halála előtt készült utolsó képek Kálloy Molnár Péterről

Meghalt Kálloy Molnár Péter

Cooky a többkulcsos adórendszer bevezetése ellen: Ha valami jól működik, ne nyúlj hozzá!

„Egy királylányt vittem táncba” – Videón Demcsák Zsuzsa és szalagavatós lánya

Kiderült, mire költi nyereményét Lengyel Johanna

Újabb énekes távozott a Sztárban Sztár All Starsból, megvannak a döntősök

Újabb sztárok lepik el a TV 2 színpadát, vasárnap este minden kiderül

Lekerül a képernyőről a TV 2 sikerműsora, jövő héten már nem látható