Orbán Viktor: Magyarország minden erővel megvédi magát

Magyarország minden erővel megvédi magát és ellenáll - jelentette ki Orbán Viktor, a Fidesz újraválasztott elnöke a párt tisztújító kongresszusán mondott beszédében szombaton Budapesten.

A miniszterelnök kiemelte: "a brüsszeli Európa-modellre nekünk nemet kell mondanunk", mert fenntarthatatlan, magyarul jövőtlen. Ma Brüsszelben tönkreteszik és vesztébe vezetik Európát, "naponta vernek újabb és újabb szöget a koporsójába" - fogalmazott.

Azt mondta: ha így megy tovább, eljön a vég, és "keresztet vethetünk az unióra, hacsak addig be nem tiltják Brüsszelben a keresztvetést".

Hangsúlyozta: "nekünk az a dolgunk, az a hivatásunk, hogy ezt megakadályozzuk". A mi érdekünk az, hogy az unió egyben maradjon. Egyben maradjon az, "amit nagy nehezen sikerült összeilleszteni" - tette hozzá.

Orbán Viktor kijelentette: az uniót nem elhagyni kell, hanem megváltoztatni, és ez csak akkor lehetséges, ha Brüsszelben radikális változások lesznek.


„A brüsszeli Európa-modell káoszhoz vezet”

A brüsszeli Európa-modell káoszhoz vezet - jelentette ki Orbán Viktor.

A kormányfő kifejtette: egyre kevesebben dolgoznak és egyre többen akarnak megélni munka nélkül, "mert arrafelé a jólétet nem a munka, hanem az állam akarja garantálni". A közrend eltűnőfélben van, a migráció következményei arrafelé már kezelhetetlenek - mondta.

Kiemelte: "az adóssághegy csak nő és nő", a befektetők pedig Európából Amerikába és Ázsiába viszik a pénzüket, de a brüsszeli bürokraták kereskedés és kapcsolatépítés helyett bezárkóznának. A világ összgazdasági teljesítményéhez Európa 1990-ben még 23 százalékkal járult hozzá, ma pedig 15 százalékkal - tette hozzá.

Hangsúlyozta: erre nem lehet igent, csak nemet mondani. "Nem akarunk Sorosék adósrabszolgái, nem akarunk bandaháborúk övezete és migránsgettók világa lenni, nem akarjuk, hogy Európa és benne Magyarország skanzen vagy rezervátum legyen, amelyet ugyan érdemes meglátogatni, de amelynek csak múltja van, jövője már nincs" - fogalmazott Orbán Viktor.


„A mi kormányunk nindzsa kormány”

A mi kormányunk nindzsa kormány, "mi úgy tervezzük, hogy a bevetés után nem mi, hanem az ellenség marad a földön, mi pedig éppen és egészségesen visszatérünk a bázisra" - mondta Orbán Viktor, a Fidesz újraválasztott elnöke a párt tisztújító kongresszusán szombaton Budapesten.

A miniszterelnök hangsúlyozta: a kormánynak bátornak és akcióképesnek kell lennie, nem szabad visszariadnia a váratlan húzásoktól sem, és tudnia kell, hogy az ellenfél túlerejével szemben csak fegyelmezett akciók és pontos műveletek hozhatnak sikert.

Kifejtette: az első akció a nemzeti konzultáció lesz, "megkérdezzük és begyűjtjük az emberek véleményét".

A második akció az európai választás lesz, "Brüsszelben áttörést kell elérnünk, a gyurcsányistákat pedig vissza kell vernünk".

A harmadik akció az önkormányzati választás - sorolta.

Mindkét választást, az európai és az önkormányzati választást is meg kell nyernünk - jelentette ki Orbán Viktor.


„Van egy saját európai ellenmodellünk”

A magyaroknak van egy saját európai ellenmodelljük: ez zéró migrációt, munkaalapú gazdaságot, teljes foglalkoztatottságot, erős családokat, alacsony adókat és ésszerű zöld átalakulást jelent - hangsúlyozta Orbán Viktor.

A miniszterelnök hangsúlyozta: az önvédelem és az ellenállás sok nemet mondat Magyarországgal, mégsem akarnak az "állandóan nyafogó és siránkozó Mister No vagy Herr Nein" szerepébe beleszorulni.

A mi erőnket, reményünket, önbecsülésünket éppen az táplálja, hogy nekünk, magyaroknak, van egy saját tervünk, van egy európai ellenmodellünk - tette hozzá.

A magyar modell látható, és mert folyamatosan támadják, egyre ismertebbé is válik, és egyre többen irigylik, még ha hivatalosan az ellenkezőjét kell is mondaniuk - hangsúlyozta. Hozzátette: a franciák, a németek, az olaszok, az osztrákok a "fél életüket odaadnák", ha újra "migránsmentes hazájuk" lehetne.

"Nálunk zéró migráció, ide csak az jöhet be, akit beengedünk. Magyarország ma Európa legbiztonságosabb országa, ami a terrort támogató a nyugati utcai zavargások fényében még inkább nyilvánvaló" - jelentette ki.

A magyar modellt úgy jellemezte: munkaalapú gazdaság, teljes foglalkoztatottság, erős családok, nemzetegyesítés, csökkenő adósság, alacsony adók, "rajokban érkező befektetések", kereskedés és együttműködés a világ minden országával, és ésszerű zöld átalakulás, a legmodernebb technológiák meghonosítása Magyarországon.


"A magyar gazdaság jövője a zöldenergia"

A magyar gazdaság jövője most dől el, mert most dől el, hol alakulnak ki Európa zöldipari központjai. Ehhez méretes beruházásokra, nagy magánberuházásokra van szükség - mondta a Fidesz újraválasztott elnöke.

A kormányfő kiemelte: a magyar zöldpolitika nem ideológiai és nem pártalapon áll. "A kormány álláspontja: zöld energia igen, zöld ideológia nem" - fogalmazott.
Kifejtette, két dolgot kell tennünk: zöld energiát termelni és aztán tárolni.

Hozzátette: a sikeresek és a többiek közötti választóvonal a megtermelt energia tárolása lesz.

Elmondta, hogy a magyarok egy új világgazdasági korszak technológiai éllovasai lehetnek, 150 éve nem nyílt meg előttük ilyen lehetőség. Minden feltétel adott a sikerhez, csak bátor és felkészült országvezetésre, helyi és országos vezetőkre van szükségünk - jegyezte meg.

"Magyarországot a legmodernebb keleti és nyugati technológia találkozóhelyévé tesszük" - hangsúlyozta.

Hozzátette: az ország ma ezért egyszerre bajnoka az összekapcsolódásnak, a zöldenergiának és az új ipari technológiáknak.

Ez a stratégia húzza felfelé a magyar gazdaságot a következő 15-20 évben, ezért lesz továbbra is mindenkinek munkája, erre kapcsolódnak rá a szakmunkás iskolák és az egyetemek.

"Erősek, gazdagok és zöldek leszünk, és az ellenfeleink is, de ők az irigységtől" - közölte.

MTI/Fotók: MTI/Koszticsák Szilárd

2023. november 18. 16:24
Először azt mondta, hogy egy fekete kocsit látott, majd leütötték, de újabb kihallgatásán azt vallotta, hogy rosszul...
Hétfői hazatérése után exkluzív interjút adott a TV2-nek Kapu Tibor. Az ország második kutató űrhajósa megdöbbentő ő...
Az ukránok felrobbantották az Északi Áramlatot, és már harmadszor támadták meg a Barátság-kőolajvezetéket. Rövid idő...
Orbán Viktor miniszterelnök a Harcosok Klubjában pénteken közzétett bejegyzésében értékelte az augusztus 20-ai állam...
időjárás-jelentés, 2025. augusztus 22., péntek
Balogh Tamásné szó szerint felrobbantotta a Séfek séfe hatodik évadát. Nem kímélték a konyhában és a közösségi oldal...
family
Keresve sem találnánk olyan alkotást, ami jobban szól a magyarságról, mint az István, a Király. Szörényi Levente és ...
family
AGYONVERHETTÉK - Az anyát gyanúsítja a rendőrség a kegyetlen nagydorogi csecsemőgyilkosság ügyében. A nő szerint ő s...
Kabai Andris a Házasság első látásra első évadának egyik legmegosztóbb szereplője volt. Dávid Petra exférje nem egys...
family
© 2025 TV2 Zrt.

A tények.hu felületén megjelenő illusztrációk egy részének forrása: Europress fotóügynökség