
Lakásfelújításba kezdenek Molnár Tamásék: így néz ki most új közös otthonuk!
Tóth Verának hatalmas kihívással kellett megbirkóznia esküvője napján, ugyanis a várakozásokkal ellentétesen, az időjárás korántsem volt kegyes hozzájuk, így mindössze 3 nap leforgása alatt kellett új helyszínt találniuk a nagy napra. A nehézségek ellenére az esküvő fantasztikusan sikerült, az énekesnő lélegzetelállító menyasszonyként lejtett a táncparketten hófehér ruhájában, a boldogság pedig kétségtelenül elárasztotta a hatalmas termet. A pár 5 éve van együtt és elérkezettnek látták az időt arra, hogy hivatalosan is összekössék életüket, noha a Megasztár egykori győztesét munkája főként Budapestre köti, folyamatosan ingázik Palkonya és a főváros között, de ő erre úgy tekint, hogy két otthonuk van, ami persze nem kizárt, hogy a közeljövőben változni fog.
Mindketten szeretnének gyereket, a házasság szentségét pedig mindennél fontosabbnak tartják, Vera mindig is úgy gondolta, ez az intézmény azt foglalja magába, hogy az egyik fél teljes egészében felajánlja magát a másiknak, a folyamatos nehézségekkel pedig szintén együtt birkóznak meg. A gyermekvállalást nem siettetik, de mindketten arra vannak felkészülve, hogy a nem olyan távoli jövőben megadatik számukra a családalapítás, addig pedig a család összes többi gyermekét, köztük Tóth Gabi kislányát, Hannarózát is a tenyerükön hordozzák és mindent megadnak neki, amit csak lehet.

Lakásfelújításba kezdenek Molnár Tamásék: így néz ki most új közös otthonuk!

Rendőrségi jegyzőkönyvvel bizonyította igazát ByeAlex

Németh Kristóf venné át Szépréthy Roland helyét a Megasztárban? Itt van Ördög Nóra válasza!

Újabb fejlemény ByeAlex drogügyében: megszólalt a rendőrség

Nagy bejelentést tett Veréb Tomi, ilyen elismerésben még soha nem részesült!

Hihetetlen duettekkel jön vasárnap este a Sztárban Sztár All Stars

Újabb gyermeke születik a botrányhős Mandula Ádámnak

Gólyahír! Megszületett a Ganxsta Zolee és a Kartel zenészének első gyermeke

Miló Viki váratlan helyre vitte a férjét: Attila lefagyott, amikor meglátta

Felgyújtották Aurelio udvarát, a realitysztár üzent az ismeretlen támadónak!

Kiderült, mennyi kokain volt ByeAlexnél, amikor lecsapott rá a rendőrség - ez már komoly mennyiség

Gerard Butler magyarul beszélt a kamerába: Noszály Sándor videójától felrobbant az internet